Nem erre a helyzetre számított Upor László, a Színház és Filmművészeti Egyetem rektorhelyettese, mikor beadta vezetői pályázatát. Ha a Parlament pénteken megszavazza, az SZFE is alapítványi fenntartásba kerül, a tiltakozók az egyetem autonómiáját féltik. A miniszterrel is tárgyaltak, bár Upor szerint az nem tárgyalás volt, csak párhuzamos monológok, Palkovicsot pedig elmondása szerint nem érdekelték a tények. Upor Lászlóval az eheti HVG Portré rovatában készült beszélgetés.
Nem ennek az Erzsébet-kori bosszútragédiából és fenékberugdosós ócska bohózatból összefércelt darabnak a szerepére jelentkeztem, amikor pályáztam
- mondta a HVG-nek adott interjúban Upor László, a Színház és Filmművészeti Egyetem rektorhelyettese, akit a szenátus ugyan vezetővé választott, de a miniszter kinevezés helyett inkább kiszervezi alóla az intézményt. Ha a Parlament megszavazza, ez az egyetem is alapítványi fenntartásba kerül szeptember elsejével, ami ellen nagy a tiltakozás.
Bár Palkovics László miniszterrel is egyeztettek, Upor azt mondta, ezt nem nevezné tárgyalásnak és dialógusnak sem: párhuzamos monológok hangzottak el színvonalról, rugalmasságról, nyitottságról, korszerűségről. Upor elmondása szerint Palkovics úgy látja, ez az egyetemen mind hiányzik, de a tényekre nem volt kíváncsi.
Azt sem látszott megérteni, hogy nélkülünk nemigen lehet jobbá tenni az egyetemet, amennyiben tényleg ez a cél.
A HVG felvetésére, hogy a jelek szerint éppen ezt próbálják, Upor azt mondta,
szívesen elmagyaráznám, mi a különbség a szeretkezés és a nemi erőszak között. Ugyanazok a szervek vesznek benne részt, és mindkettőből születhet tökéletesen egészséges, sőt tehetséges gyerek, de az egyikük életére mindvégig súlyos árny vetül.
További részletek a HVG-ben és a hvg360-on.