Karácsony Gergely nem a maga ura, mások irányítják – nyilatkozta Tarlós István.
Másfél oldalas nagy interjút adott Tarlós István a Magyar Nemzetnek. A volt főpolgármester hosszan beszélt azokról az ügyekről, amelyek az új városvezetés szerint korrupciógyanúsak, ezért vizsgálóbizottság nézi át azokat. Korábban csak annyit mondott ezekről, hogy ha valaki szerint korrupció történt az ő hivatali idejében, akkor tegyen feljelentést, most viszont tovább ment:
mint elmondta, hétfőn az országos rendőrfőkapitánynál feljelentést tett.
Szerinte ugyanis ezzel lehet tisztázni a helyzetet, hogy ne terelhessék el a figyelmet arról, kilenc hónap alatt nem tud az új városvezetés felmutatni semmit.
A Lánchídról Tarlós azt mondta:
tudniuk kellett korábban is, hogy a híd állapota romlik, de még csak nem is terveztek.
De megemlítette még azt is, hogy az SZDSZ kérte annak idején, hogy a híd legyen a fővárosé.
A volt főpolgármester szerint “igazságtalan kettős mérce” azt mondani, hogy neki kilenc éve lett volna felújítani a Lánchidat, mert abban az időben több más felújítás és a főváros pénzügyi rendbetétele történt meg.
Tarlós értékelte az új városvezetés első háromnegyed évét is. Szerinte
“tulajdonképpen a kilenc hónap alatt belengetett ígéretekből lényegében semmi sem teljesült. Az idő panaszkodással, konfrontációval telik, és kétséges, hogy ez a parlamenti kampányig jelentősen változna. Látványpolitizálás, gyűlölködés folyik, amit a Hvg.hu, a 24.hu, a Népszava – úgy tűnik – teljes erővel támogat. Nap mint nap.”