Válságos állapotban van két koronavírusos fiatal az Országos Korányi Pulmonógiai Intézetben
Itthon hvg.hu 2020. június. 30. 17:37

Válságos állapotban van két koronavírusos fiatal az Országos Korányi Pulmonógiai Intézetben

Műtüdőn keresztül lélegeztetnek két beteget az intézményben, az osztályvezető szerint voltak, akik már felépültek hasonló állapotból.

Koronavírus-világjárvány

Több mint 11,5 millióan fertőződtek meg, és csaknem 600 ezer beteg halálát okozta a 2019 végén kitört koronavírus-járvány világszerte. A pandémia felbecsülhetetlen gazdasági károkat okozott annak ellenére, hogy a járvány csillapodásával mind több országban elkezdték enyhíteni a korlátozásokat. (Igaz, több helyen már ismét szigorításokat vezettek be.) Igyekszünk mindenről tájékoztatni olvasóinkat, tartsanak velünk, olvassák cikksorozatunkat.

Két olyan, koronavírussal fertőzött fiatal fekszik válságos állapotban az Országos Korányi Pulmonógiai Intézetben, akiket műtüdőn keresztül lélegeztetnek – mondta Elek Jenő főorvos, az Országos Onkológiai Intézet intenzív osztályának vezetője a Spirit FM-en.

Az osztályvezető a felépülési esélyekről annyit mondott, korábban voltak, akik hasonló állapotból felépültek, és már otthon vannak.

Elek arról is beszélt, hogy miután Magyarországon a legtöbb koronavírussal fertőződött beteget a Korányi látta el, ez az intézet vált a legveszélyeztetettebbé. Ennek ellenére egyetlen ott dolgozó vagy más betegség miatt ott ápolt páciens sem kapta el a fertőzést.

Az orvos azt állította, hogy a Korányiban elhunyt koronavírusos betegek nagy része biztosan nem a kórokozó hatására kialakuló COVID-19 betegségbe halt bele, „hanem ez egy picit hozzájárult ahhoz, hogy az illetőt elveszítsük. Az is lehet, hogy csak az az életmódváltás, ami a kórház volt az ő számára, elég volt ahhoz, hogy a beteg meghaljon. Teljesen egészséges 30-40 éves betegeink is voltak, akiknek óriási nagy csatát kellett vívnia az életéért”.

(via ATV)

Koronavírus-világjárvány
A sorozat további cikkei

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

Hozzátok, az olvasóinkhoz fordulunk, azt kérve, hogy tartsatok ki mellettünk, maradjatok velünk. Ti, ha tehetitek, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt.

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is, minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk NEKTEK!

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

Hozzátok, az olvasóinkhoz fordulunk, azt kérve, hogy tartsatok ki mellettünk, maradjatok velünk. Ti, ha tehetitek, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt.

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is, minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk NEKTEK!
Hirdetés
A szembenézéshez, kérjük, lapozzon a következő oldalra – a hvg.hu nyári könyvajánlója
Élet+Stílus Balla István - Csatlós Hanna - Czeglédi Fanni - Vándor Éva 2020. július. 10. 19:30

A szembenézéshez, kérjük, lapozzon a következő oldalra – a hvg.hu nyári könyvajánlója

Napló a hátunk mögött hagyott karantén időszakról, betekintés, hogyan csinálják a világ legboldogabb országában, megrázó gyászfeldolgozás-irodalom, vérfagyasztó krimi, alternatív Trianon-kötet, egy barátság bonyolult pillanatai, egy nem hivatalos, de annál érdekesebb irodalmi szöveggyűjtemény, lassításra felszólító versek. Többek között az a jó a nyárban, hogy van időnk végre könyveket olvasni. A legfrissebb kötetek közül válogattunk, amiket jó szívvel ajánlunk a szabadság idejére.