Az Index szerkesztőségének azonnali átvétele helyett a főoldal kontrolljával próbálná semlegesíteni a hírportált a hatalom – írja a HVG. A fokozódó harc első áldozata a kiadó vezérigazgatója.
„Ha ez a váltás megtörténik, az a magyar médiavilág rendszerváltás utáni történetének legnagyobb botrányához fog vezetni (...). Egy újjáépített, átfazonírozott Index kinek kellene?” – idézte fel a HVG Gerényi Gábor négy évvel ezelőtti írását, amelyben azt mérlegelte, mi lesz, ha Simicska Lajos bekebelezi és politikai szolgálatba állítja a lapot. Gerényi jóslata most visszaszállt a saját fejére.
Az Index egykori alapítója az elmúlt hónapokban tanácsadói minőségben kidolgozott egy olyan tervet, amely múlt csütörtökön a portált üzemeltető zrt. igazgatótanácsa elé került, és rövid időn belül felszínre hozta a portál ellenőrzéséért folyó harcot. A kiszivárgott hírek szerint Gerényi – aki Ungár Péterrel létrehozta az Azonnali.hu-t és korábban a Mandiner ügyvezetője is volt – javaslatára kft.-kre darabolták volna a szerkesztőséget. Az Indexből így nem maradt volna több, mint alvállalkozóktól cikket rendelő kisszámú szerkesztő csapata. A portál ezzel gyűjtőoldallá válhatott volna, amely más híroldalak anyagait is befogadja, és ahol a főszerkesztőnek csak korlátozott befolyása van az általa kezelt tartalmak keletkezésére – írja a HVG.
Az újságírói integritást veszélyeztető tervről Dull Szabolcs főszerkesztő vasárnap belső csatornán tájékoztatta csapatát, az olvasókkal pedig azt közölte, hogy „a következő napokban eldől az Index sorsa”.
Az Index Zrt. tulajdonosaként szolgáló Magyar Fejlődésért Alapítvány elnöke, Bodolai László azt mondta lapunk megkeresésére, hogy „a Gerényi-féle terv már múlt pénteken a kukába került, de ez kommunikációs hibák miatt nem jutott el a szerkesztőséghez, ebből lett a félreértés, amiben én is hibás vagyok”.
Az Index főszerkesztője: "Nem látjuk még, mi következik"
Vezérigazgató-csere történt a lapnál, a szerkesztőség továbbra is várja a garanciákat.
Ilyen előzmények után került sor a hétfői, feszült hangú szerkesztőségi értekezletre. Másnapra sikerült átbeszélni a legfontosabb kérdéseket, így mindkét oldalon kezd visszaállni a bizalom. Összeborulásról azonban szó sincs: a főszerkesztőt Bodolai döntése nyomán kirakták az igazgatótanácsból, mivel az ő számlájára írták, hogy belső üzleti információk már vasárnap kiszivárogtak a 24.hu-hoz. Dull így a jövőben nem láthat rá a cég legfontosabb adataira, szemben a Fidesz médiamenedzsere által a tavasszal megvásárolt Indamedia embereivel.
Pusztay András kedden lemondott, utód viszont olyan sebességgel lett, ami sokakban gyanakvást keltett. További részletek a HVG-ben és a hvg360-on.