Múlt héten országos felháborodás kényszerítette lemondásra a vasalódeszkás tanárt megalázó kormányszolgát. Balázs József két nappal azután, hogy tette ismertté vált, iszkolva menekült. Igazságtalanul megtaposott áldozata jelenleg a legnépszerűbb magyar tesitanár.

Ez csak a jéghegy csúcsa, időben és térben is. Nem először követeli ki a közvélemény, hogy itt-ott egy kicsivel enyhüljön a nyomás, eltakarodjanak alkalmatlan figurák, hogy kicsit jobb legyen a világ. És rengeteg aljasság marad nap mint nap felderítetlenül, vagy éppen folytatódik dacosan, meghosszabbítva Bicskéig, mert túl nagy a tét. A tornatanár végül elmondta a szakszervezetnek, mi bántja, a sajtó pedig közhírré tette a sztorit. Ennek a szerencsés végkifejletnek előfeltétele a szabad közbeszéd.

Ennyi telik ma a hatalomtól független nyilvánosság erejéből. Az így elért néhány millió ember a legjobb drámák, a legeladhatóbb történetek hatására tud akkorát együtt toppantani, hogy egy-egy sötét parasztot levegyen a tábláról. Balázs Józsefet el tudta takarítani, de a Balaton attól még a koronáé és az udvaré lesz, faltól falig.

Egészséges országokban a nyilvánosságnak számtalan pillére van. Ezért nem is érdemes nekilátni a szétverésüknek. Tucatnyi tőkéscsoport, sok kisvállalkozás, startup és néhány techóriás együtt teremti meg a kritikus tömeget, amely azonnal összezár, ha egyiküket támadás éri.

Magyarországon már legfeljebb a két kezünk kell, hogy a nagy, napi tájékozódást szolgáló független médiumokat összeszámoljuk. A folyamat egyértelmű volt az eddigi tíz évben is. A közmédia azonnal propagandává alakult. Megszűnt a Népszabadság, megszűnt újságként az Origo, más lapok őrlángra kapcsoltak, csökkentett üzemmódú portállá gubóztak be. Emblematikus ellenzéki orgánumokat nyalt fel a házirabbi. Felhagyott a tájékoztatással a TV2 is. És ezeket a manővereket mindenhol küldött emberek, engedelmes végrehajtók zavarták le. Nevük ismert, és a küldetésük is. Nem merül feledésbe.

Neveket akarok hallani

Az Origo esetében a hóhér Vaszily Miklós volt. Nyilván tudja, hogy amihez asszisztált, az rombolás, de valahogy túlteszi magát rajta. Mint minden ügyvéd, aki tudja, hogy védence bűnös.

Ez a folyamat nem állt meg, a működtetői szorgosan dolgoznak, és mindannyian tudjuk, hogy ahol alkalmuk adódik, ott lecsapnak. Hogy az Indexnél nem eszköztelenek, azt értjük régóta. Én akkor jöttem el, amikor az első roham éreztette a hatását. Abból még vissza lehetett jönni, de a tulajdonviszonyok és az autonómia foka azóta is folyamatosan kérdéses volt. A szerkesztőség feletti szféra egyszerre volt puskaporos hordó és Schrödinger macskásdoboza.

Hogy kerül egy sokmilliárdos médiavállalkozás egy névtelen kádéenpés, illetve egy kellemes modorú, de nem éppen nélkülözhetetlen indexes marketing-osztályvezető nevére? Kinek a nevében parkoltatják, és meddig? Hogyan lesz emellett a szerkesztőség vezetője a kedves bohém Bodolai László, akinek emlékezetesek ugyan horgásztörténetei és Zugügyvéd című blogja, de hát kérem szépen, ez mégse bábszínház. És milyen alkuk köttetnek, ha ez az egész rongyos kompánia Vaszily Miklós kegyétől függ, mivel övé a sales meg a teljes infrastruktúra? Kik ezek a tanácsadók, akiknek engedelmeskedni kell, honnan a felhatalmazásuk? Melyik fél hívta őket?

Mindezek ellenére a szerkesztőség tette a dolgát, mintha minden rendben lenne, mintha az lenne a normális, hogy ők újságot szerkeszthetnek, ahonnan az ember nagyjából minden fontosat megtudhat, ma is tanul valamit, és nem kell attól tartania, hogy lényeges ügyekről lemarad, mert Őszentsége számára kellemetlen.

Sohasem vetemednénk

Csakhogy Őszentsége amolyan vetemedős fajta. Arra bizony. Hogy elhallgattassa azokat, akiknek más a véleménye. De nemcsak a vélemény sérti a finnyás orrát. Hanem hogy ezek az újságok lehozzák azt is, amit ő mond, de azt is, amit Karácsony Gergely vagy épp Donald Tusk. A nagyjából megismerhető valóság, az zavarja. Látszik ez abból, ahogy a neki tetsző médiumok működnek – és amelyeket csak az olvas, aki arra kíváncsi, mit hazudnak ma.

Nem titok, hogy a szolgasajtó körül akadnak feszültségek. Százmilliárdok ömlöttek hozzájuk, de teljesítményük csekély és belterjes. Egy egész gárda vallott csődöt. A kemény magot érik el, nem is értenek a többiek nyelvén. Mivel a fanatikus hűség elvárás, elzárják magukat a normális többségtől, akik ettől a cinikus, tudatos hazudozástól eleve borzadnak. Továbbá látják máshol, hogy van ez a Borkai-ügy, és látják, amit nem látnak a lakájmédiában. Be is árazzák oda, ahova való. Őszentsége meg toporzékol, hogy miért nem hisznek benne többen, amikor így megfizeti a papságot.

Két koncepció feszül egymásnak, nyilván. Nem kell ehhez kremlinológusnak lenni. Az egyik, hogy alig észrevehető, fokozatos, óvatos nyomással átállítják az Indexet, hogy ugyanilyen menő, laza, trendi és főleg népszerű maradjon, de mégis inkább fideszes legyen, mint ellenzéki.

Ellenzéki alatt értve azt, aki megírja a kellemetlen ügyeket, Farkas Flóriántól Tiborcz Istvánon át Balázs Józsefig. És itt a 22-es csapdája: nem létezik laza, fiatalos, menő fideszesség. Ahhoz ugyanis szabadon engedett agyvelő kéne. Ez volt a reménye a Heti Válasznak is, aztán mint fészket, ütötték le a kis falut. Csak összeszorított seggű, szégyenteljes hazudozás és elhallgatás létezhet, ide süpped minden átállított újság – lásd a Mandinert. A rovatok kiszervezése alkalmat ad, hogy az Index kincset érő címlapján többet szerepeljenek a propagandagyár cikkei, és kevesebbet a kritikus hangok. De kár abban reménykedni, hogy ez észrevételenül megtehető.

A másik koncepció az Origo- és Figyelő-recept: sóval vetni be a megszerzett földet. Esetleg bezárni, mint a Népszabadságot. Belátni, hogy nem tudnak olyat csinálni narancsban, és megelégedni a bombázással. Ez a valószínűbb végkifejlet.

Ez is elég. Napi néhány százezerrel kevesebb magyar értesül a Balázs Józsefekről, ennyivel kevesebben ütik az orrukat lélegeztetőgép- és stadionügyekbe – tiszta nyereség annak, aki az ilyesmik elkövetésében érdekelt.

Nem tudjuk jelenleg, elesik-e az Index, vagy megmarad újságnak. Ez azon is múlik, mennyire kockázatos megvonni ennyi embertől a napi olvasmányát, ami évtizedek alatt az élete részévé vált. Ahogy az égnek emelt vasalódeszka mutatja, mindig van remény, ha van közös akarat. Ezért is születik ez a cikk.

Lehet, hogy újabb áldozatot követel a vetemedés. Ekkor is igaz lesz, hogy az újság egyenlő az emberekkel, akik írják. A többi csak üzemeltetés. Valószínű, hogy az Index segélykiáltása alatt sorakozó kilométeres névsor nem állja ki a válsággazdálkodás próbáját, és szűkebb költségvetésre lesz szükség. Ezt azonban eséllyel találja meg a legénység, amíg értelmezhető egységes műhelyként. Éppen ennek a szétbontásán dolgoznak ellenségeik. Így indult az újság története: exodussal egy sokkal kisebb földesúr karmai közül, amikor Internettóból Index lett. Húsz éve már.

Versenytársainknak szerencsés túlélést kívánunk. De maradunk még mindig elegen. Nem lesz időtök mindannyiunkat kiirtani. Eljön a nap, amikor iszkolva menekültök, mert utolér a valóság. És nem lesz másik.