Itthon hvg.hu 2020. június. 09. 12:45

Kásler: A diákok és a szülők is élvezték az online tanítást

Az emberi erőforrások minisztere szerint a kormány kiemelt figyelmet fordít a pedagógusbérek folyamatos emelésére.

Kásler Miklós rendkívül nagyra becsüli a magyar pedagógusokat, amiért egy hétvége alatt át tudtak állni a digitális tanrendre. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője erről a „Miniszteri percek” című videós sorozatának negyedik részében beszélt.

A tárcavezető szerint a diákok, a pedagógusok és a szülők is élvezték a online tanítás előnyeit, elmondása szerint „ az a tömeges igény, hogy a későbbiek során nagyobb jelentősége legyen az ilyen oktatásnak”.

A Nemzeti alaptanterv módosításáról Kásler úgy fogalmazott, a különböző testületek, pedagógus szakszervezetek véleményezése után sikerült egy olyan "bázistartalmat kialakítani", ami ötvözi magában az európai értékek és a nemzeti identitás legfontosabb elemeit, ugyanakkor korszerű ismereteket is átad. A tanári fizetésekkel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy

a kormány kiemelt figyelmet fordít a pedagógusbérek folyamatos emelésére, ebben egységes a kormány és a pedagóguskar is."

Kásler beszélt az egészségügyi online felhőről is, arról a felületről, amely a betegek kórtörténetét tartalmazza.

A tárcavezető szerint „ez az egyik legbiztonságosabb adatbázis Magyarországon”. Véleménye szerint egyszerűbbé vált a betegellátás, hisz minden betegséget, korábbi beavatkozást figyelemmel lehet kísérni a felületen.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?