Itthon hvg.hu 2020. június. 02. 16:36

Kapával kaszaboltak össze egy macskát Érsekvadkerten

A haláltusáját vívó állatot a szomszéd fészerében találták meg.

A történtekről az állat gazdájának fia számolt be. Azt írta, hogy Érsekvadkerten élő idős édesanyjának hétéves macskája május 23-án tűnt el, s a nő hiába kereste a kedvencét.

Az állat nyávogására vasárnap kora este figyeltek fel a férfi elmondása szerint az édesanyjával évtizedek óta rossz viszonyban lévő szomszéd fészeréből, amely kettejük telkének határán áll. A nő és fia együtt mentek át, és megtalálták az épületben az állatot.

„A macska deréktól lefelé bénult, mozgásképtelen volt, gyakorlatilag szét volt kaszabolva, a farka levágva, a két hátsó lába szilánkokra törve, a bőre nagy felületen lenyúzva, a hasfala szétnyílva. A haláltusáját vívta. A fészerben, a macska mellett egy kapa volt a földre dobva, amelyet – a rendőrség kiérkezéséig – biztonságba helyeztünk. A kapa éle tele volt Cirmi szőrszálaival” – olvasható a levélben.

A férfi értesítette a rendőrséget, később a balassagyarmati helyszínelők is kiérkeztek. A megkínzott állatot végül elaltatták.

A férfi azt írta, hogy az ügyben különös kegyetlenséggel elkövetett állatkínzás miatti hatósági eljárás indult.

Hirdetés