Elbocsátásokra és egyes szolgáltatások megszüntetésére is szükség lehet, amennyiben nem érkezik azonnali támogatás.
A kormány segítségét kérik az önkormányzatok, hogy ne kerüljenek csődhelyzetbe és meg tudják tartani szakembereiket a jelenlegi létszámban és bérszinten – olvasható abban a levélben, amelyet Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke és File Beáta, az MKSZ Önkormányzati Dolgozók Országos Szakmai Tanácsának elnöke küldött Pintér Sándor belügyminiszternek.
Azonnali támogatást kell, hogy kapjanak, hiszen a koronavírus járvány második üteme – kormányzati hírekre alapozva – október, november hónapban várható, és az azonnali védekezési intézkedések költségeire az év végén kell hogy kerete legyen az önkormányzatoknak, ha azt várjuk, hogy országosan a vírus terjedést ismét meg tudjuk akadályozni"
– írják.
A levélben megfogalmaztak öt intézkedést az önkormányzatok gyors támogatására:
- A 2020. évi gépjárműadó második féléves összegének biztosítása – az önkormányzatok 70 százalékánál ez az alapvető működtetési költségekhez elengedhetetlen összeg.
- Az önkormányzatok intézményeiben, saját cégeiben a feladatellátáshoz szükséges létszám, munkaóra biztosítása, az amúgy is fejlesztésre szoruló bérek legalább jelenlegi szintjének megtartása érdekében költségvetési támogatás biztosítása.
- Külön költségvetési finanszírozás biztosítása, amelyet olyan önkormányzati dolgozók jutalmazására fordíthatnak, akik a veszélyhelyzet idején többletmunkával, saját és családjuk egészségét veszélyeztetve látták/látják el feladatukat. Legalább a jelenlegi munkabér plusz egyhavi összege legyen a jutalom, minimum bruttó 200 ezer forint.
- A védelmi költségek azonnali finanszírozása, támogatása (legkésőbb augusztus végéig), figyelembe véve a települési létszámot, intézmények számát, foglalkoztattok számát, sajátos védelmi feladatokat.
- A szakszervezet részt kíván venni az önkormányzati érdekszövetségekkel és a kormányzattal folytatott tárgyalásokban a 2021. évi költségvetési törvény tervezetének az önkormányzatokat érintő adóelvonási elképzeléseiről. Az érdekképviselet szerint ez „tömeges humán közszolgáltatási krízishelyzetet, felesleges létszámleépítéseket, települések ellehetetlenülését a közigazgatás megbénulásával, intézménybezárásokat” okozna.
A levélben azt kérik a minisztériumtól, hogy kezdeményezzen azonnali egyeztetéseket az önkormányzatok segítése érdekében úgy, hogy a Belügyminisztériumban az e témában június 10-én esedékes egyeztetésbe az önkormányzati szövetségek mellett szakszervezetet is bevonja.
Amennyiben elmaradnak a gyors intézkedések, elbocsátásokra, egyes szolgáltatások megszűnésére, vagy a kötelező feladatellátás szolgáltatási színvonalának csökkentésére is szükség lehet az önkormányzatoknál.
A koronavírus járvány várható második ütemére nem lesz elegendő forrás a védekezési költségek finanszírozására, nehéz lesz megelőzni, elkerülni a fertőzés terjedését, amelyek súlyos egészségügyi, gazdasági folyamatokat indíthatnak el az adott térségben
– olvasható a közleményben.
Szerdán a XVIII. kerülete vezetése, csütörtökön Érd polgármestere közölte, hogy tömeges elbocsátásokra kerülhet sor, és akár csődbe is mehetnek az önkormányzatok a megnövekedett szolidaritási hozzájárulás és a gépjárműadó központosítása miatt.