A vírus még mindig itt van – figyelmeztetett, az enyhítő intézkedések után is be kell tartani a szabályokat. Az operatív törzs hétfői tájékoztatója.
Hétfőre megugrott a koronavírus miatt elhunyt betegek száma – írtuk reggel a koronavírusról tájékoztató kormányzati oldal adatai alapján. Ugyanis újabb embereknél mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3535 főre nőtt a Magyarországon beazonosított fertőzöttek száma, ez 26-tal több, mint vasárnap volt. Elhunyt újabb 11 idős krónikus beteg, ezzel 462 főre emelkedett az elhunytak száma. Az elmúlt napokhoz képest kiugró a hétfő reggeli adat. Vasárnap 3, szombaton és pénteken és csütörtökön 6, szerdán 5, kedden pedig 4 halálos áldozatról számoltunk be.
Eddig kereken 1400-an már gyógyultan távoztak a kórházból. Az aktív fertőzöttek száma 1673 fő, harmaduk (568 fő) kórházi ellátásra szorul, közülük 46-an vannak lélegeztetőgépen. Vasárnap 1662 aktív fertőzöttről számoltak be, így az 11-gyel nőtt az elmúlt 24 órában.
Az operatív törzs hétfői tájékoztatóján Fónagy János államtitkár először a rezsiutalványokról beszélt. Az átvett utalványok 97 százalékát már fel is használták a nyugdíjasok, de az átvett, fel nem használt utalványokat május 31-ig lehet felhasználni – a veszélyhelyzet miatt csak a postákon. Majd köszönetet mondott a postai dolgozóknak, később a nyugdíjasoknak is.
Müller Cecília országos tiszti főorvos a friss számadatok ismertetésével kezdte. A 11 fő elhunytról azt mondta, számuk jelentős. De az aktív fertőzöttek számaránya változott, csak egyharmaduk van kórházban, korábban a fele volt. "Az elmúlt 1-2 napon nagyon mérsékelt, de érezhető emelkedés volt igazolható", ezért Müller azt mondta, tartsuk be a könnyítések után is a szabályokat. "Folyamatosan követjük az adatokat, résen kell lennünk, hogy a fertőzések száma kedvező számokat mutasson." Figyelmeztetett, a vírus még mindig itt van. A 3535 igazolt főről azt mondta, 100 ezer főre vetítve 36,2 fő igazolt fertőzött jut. Csak Budapesten ez az adat 95 fő – mondta, Pest megyében 37,2.
Hétfőtől az egészségügyi szolgáltatások újabb köre vehető igénybe, visszavezették az elektív (tervezhető) műtéteket, ahogy a krónikus és kúraszerű ellátásokat is, valamint a nem népegészségügyi szűrővizsgálatokat is. De telefonos egyeztetés szükséges. A korábban lefoglalt ágyak egyharmada újra igénybe vehető, mondta.
Elkezdődött a nyári táborok szervezése, de egyelőre csak azokat szervezik, amik napközbeni ellátást biztosítanak csak, az ott alvós eseményekről később döntenek. "Az, hogy ezzel nyitunk, egyértelműen járványügyi szempontok vezérlik." A legfontosabb, hogy csak egészséges gyermekek és személyzet legyen ezekben a táborokban, ezt nyilatkozattal kell igazolni. Ha valaki a tábor alatt lenne beteg, egy ottani elkülönítőbe kerül. 300 fő feletti táborokban pedig kötelező lesz a helyben jelen lévő orvos. A tábornyitás előtt pedig kötelező a fertőtlenítés, a gyerekeknek pedig higiéniás oktatást kell tartani kezdéskor.
Kiss Róbert rendőr alezredes elismételte, amit Orbán már szombaton bejelentett, Budapesten is vége a kijárási korlátozásnak. Június 15-től pedig Budapesten is lehet temetést, házasságot tartani, ha ezek az események 200 fő alatt maradnak. A vidék tovább nyit, ott már a vendéglők belső terei is rendelkezésre állnak. A védőtávolság és a sávos vásárlás megmarad.
Március 28-tól 51 ezer szabálysértést észleltek a rendőrök addig, amíg életben volt a kijárási korlátozás az országban. 10 ezer hatósági házi karantén van érvényben – mondta Kiss.
Kérdések
Lehet UV-C fénnyel fertőtleníteni? Ismert a fertőtlenítő hatása, de csak rövid távolságon hatnak – mondta Müller, így azt javasolja, ez csak kiegészítő fertőtlenítés legyen.
Milyen kötelezettségei vannak az újra kinyitó üzleteknek? Védőtávolságot kell tartani, valamint maszkot is kell használni. A betartás az üzlet üzemeltetőjének feladata. Ahol eddig volt, ott továbbra is érvényben marad a sávos vásárlás.
Ha valakiről kiderül, koronavírusos, de enyhe tünetei vannak, otthoni karanténba kerül.
Ha engedi a járványügyi helyzet, nem akadályozzák majd a nyári zenei fesztiválok megtartását.
Nincs akadálya annak, hogy az idősek buszon vagy vonaton utazzanak, de viseljenek maszkot, mostantól a nagyszülő meglátogathatja az unokát, de csak egészségesek találkozzanak. "Most már nem lehet baj."
Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO regionális igazgatója egy interjúban arról beszélt, télen visszatér a vírus és legalább olyan súlyos lesz, mint az első, az év végi helyzetet súlyosbítja majd, hogy a koronavírus-járvány az olyankor szokásos influenzajárvánnyal egyidőben jelentkezik. Az operatív törzs egyetért-e ezzel, így készülnek-e? Ez lapunk kérdése. Folyamatosan fenntartják a járványügyi készültséget, mondta Müller, helytállóak a WHO értékelései. De Müller a fenti állítást csak egy lehetséges forgatókönyvnek nevezte, bárhogy is tér vissza a vírus, résen kell lennünk. Ezért van az is, hogy változatlanul fenntartják a kórházi ágyak egy részét.
Mi az a mutató (esetszám vagy elhunytak számának megugrása), amelynél újra meg kell fontolni a korlátozások bevezetését? Ezt is a hvg.hu kérdezte. A járványtan dolga, hogy értékelje a változásokat, prognózisokat tegyen, de Müller szerint nem lehet egy számmal megmondani, mikor kerül erre sor. "A járványtanban sok tényező és tendenciák figyelése dönt."
Ellenőrzik-e közterületeken a távolságtartási szabályok betartását, vagy ez az emberek felelőssége? Ez már a harmadik kérdés lapunktól. Kiss szerint fontos, hogy elkerüljük a kontaktusokat, betartásuk közös érdek. Ha a rendőrség szabályszegést észlelnek, megteszik a szükséges lépéseket, de nem ez a cél, hanem "az önkéntes szabálykövetés."
Hány fertőzött egészségügyi dolgozó van? Az összes igazolt esetből ma 264 aktív fertőzött egészségügyi dolgozó. A járvány kezdete óta 500 egészségügyi dolgozónál észlelték a vírus meglétét.
Mennyivel nőtt a kontaktusok száma vidéken május 4-e óta? Mennyivel nőhet a fertőzöttek száma? A vírus lappangási ideje általában 5-6 nap, de a teljes lappangás 14 nap, így a nyitás eredményét csak 2 hét múlva lehet levonni.
A törzsi tájékoztató előtt ezeket a kérdéseket küldtük el:
- Európa legnagyobb fény- és tűzijátékát fogja megszervezni tervei szerint a Magyar Turisztikai Ügynökség augusztus 20-án egy többnapos programsorozat keretén belül. A járványügyi szempontokat figyelembe véve mi erről az operatív törzs véleménye?
- Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO regionális igazgatója egy interjúban arról beszélt, télen visszatér a vírus és legalább olyan súlyos lesz, mint az első, az év végi helyzetet súlyosbítja majd, hogy a koronavírus-járvány az olyankor szokásos influenzajárvánnyal egyidőben jelentkezik. Az operatív törzs egyetért-e ezzel, így készülnek-e?
- Hány darab ResMed Lumis 150 típusú légzést segítő készüléket vásároltak Kínából a kórházakba, van-e még folyamatban további szállítás belőlük? Mi alapján választották ki a típust?
- Mi az a mutató (esetszám vagy elhunytak számának megugrása), amelynél újra meg kell fontolni a korlátozások bevezetését?
- Ellenőrzik-e közterületeken a távolságtartási szabályok betartását, vagy ez az emberek felelőssége?
- Milyen ütemben nyithatnak meg a kulturális intézmények – színházak, könyvtárak?
Hétfői percről percre tudósításunkat a járványról ITT éri el.