Itthon MTI 2020. május. 12. 16:29

Novák: Felgyorsítják a gyermekek örökbefogadását

Az Emmi családügyi államtitkára szerint az örökbefogadás folyamata akár kilenc hónapra is rövidülhet.

A jövőben egyszerűbb és gyorsabb lesz a gyermekek örökbefogadása, az erről szóló törvényjavaslatot kedden nyújtják be az Országgyűlésnek – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

Novák Katalin szerint a törvényjavaslat célja, hogy azok a gyermekek, akikről vérszerinti szüleik lemondtak, örökbefogadó családba kerülhessenek, az örökbefogadást tervező szülők és az örökbefogadásra váró gyermekek pedig minél gyorsabban egymásra találhassanak.

Tájékoztatása szerint az örökbefogadás folyamata így akár kilenc hónapra is rövidülhet.

A részletekről Novák azt közölte: újabb gyermek örökbefogadása esetén egyszerűbb lesz az örökbefogadó szülők alkalmassági vizsgálata, az újonnan jelentkező örökbe fogadni szándékozó szülőknek pedig már nem kötelező a 40 órás tanfolyam elvégzése. A korábbi hat helyett három hónap után örökbe fogadható lesz az a gyermekvédelmi rendszerben nevelkedő gyermek, aki iránt egyáltalán nem érdeklődnek vér szerinti szülei. Rendszertelen kapcsolattartás esetén a korábbi egy év helyett nyolc hónap után lesz örökbe fogadható a gyermek – ismertette az államtitkár.

Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 19. 20:15

George Szirtes: Károly király olvasta a verseimet, Nemes Nagy Ágnesnek mindig vittem virágot

Hamarosan fogadja III. Károly, hogy átadja neki a királyi udvar költészeti díját, de vajon kell-e cilindert viselnie? És miért nem jár pénz a díjjal? A magyar származású költő-műfordítóval a brit uralkodó versolvasási szokásairól, a költők anyagi megbecsüléséről és arról is beszélgettünk, hogy miért hagyta abba Krasznahorkai angolra fordítását.