Itthon hvg.hu 2020. május. 05. 11:25

Már meg is szavazta a Fidesz és a KDNP az isztambuli egyezmény elutasítását

Csont nélkül igent mondott az erről szóló politikai nyilatkozatra a kormánykoalíció.

Megszavazta a Fidesz és a KDNP az isztambuli egyezmény ratifikációjának elutasításáról szóló politikai nyilatkozatot. Mindezt egy nappal azután, hogy a kereszténydemokraták a parlament elé beterjesztették a dokumentumot.

Az ellenzéki képviselők táblákkal tiltakoztak a nyilakozat ellen, az ülést vezető Latorcai János figyelmeztette is őket.

Hoppál Péter fideszes képviselő pedig az ellenzéki akciót megörökítette:

Végül az Országgyűlés elfogadta a javaslatot 115 igennel és 35 nem szavazattal.

A független Szabó Szabolcs hétfőn a Facebookon azt írta, hogy az Országgyűlés elé került előterjesztés döbbenetes, hiszen „az egyezmény a családon belüli erőszak megelőzéséről, a nők és gyermekek védelméről, az elkövetők büntetlenségének megszüntetéséről szól”.

Magyarország 2014-ben csatlakozott az egyezményhez, de a  Fidesz–KDNP évek óta nem hajlandó ratifikálni, most pedig végképp kifarolna belőle.

Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője javaslatukat indokolva azt mondta, hogy az egyezményben lévő ideológiai megközelítés a magyar jogrenddel és saját meggyőződésükkel is ellentétes. Szerinte a dokumentum elő akarja írni a társadalmi nemek definícióját, és ezzel együtt „a romboló genderszemlélet” bevezetését, valamint rá akarja erőltetni az országokra a menedékjog nemi alapon történő biztosítását.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hirdetés
Minden hír a koronavírus-járványról