Csütörtökre újabb 12 ember vesztette életét itthon a járványban, a virágüzletek már pénteken kinyithatnak, az gazdaságért felelős uniós biztos szerint 1500 milliárd eurós gazdaságélénkítő csomagra lenne szüksége az EU-nak. Percről percre a járványról a hvg.hu-val.
Most érkezett
Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint "eldöntött tényként kell kezelni", hogy ha lesz is az idén Forma-1-es Magyar Nagydíj, azt csak zárt kapuk mögött lehet majd megrendezni.
Az ELTE -n létszámstopot vezettek be a Magyar Narancs értesülései szerint.
Puytin ígéri, hogy nem hoznak nagy horderejű döntéseket, amíg Mihail Vlagyimirovics Misusztyin betegeskedik.
Augusztus 15-ig egyetlen 500 fősnél nagyobb tömegrendezvényt sem tarthatnak meg, jelentette be ma a kormány. Ennek hatásáról kérdeztük a zeneipar szakembereit.
„Mintha nem kapnánk levegőt" - zenészek, zeneipari szakemberek a rendezvénystopról
Augusztus 15-ig egyetlen 500 fősnél nagyobb tömegrendezvényt sem tarthatnak meg, jelentette be ma a kormány. Hazai zenészeket, zeneipari szakembereket és újságírókat kérdeztünk arról, hogyan éreznek most, miként érinti munkájukat, alkotói tevékenységüket a bejelentett korlátozás és hogy középtávon mi lehet a következménye annak, amilyen helyzetbe a hazai zeneipar került.
Az utóbbi 24 órában 4693-mal nőtt a gyógyultak száma, ami az eddigi legmagasabb.
Szél Bernadett kérdezte Kozma Ákost.
Az új megoldás célja az érintések és találkozások elkerülése a koronavírus-járvány miatt.
A mindent felforgató koronavírus-járvány idején is megpróbáltak több iskolában elköszönni a végzős diákoktól. Virtuálisan tehették ezt meg, van, ahol a pár nappal korábban forgatott videót tették elérhetővé a ballagás korábban tervezett időpontjában, máshol élő adásban búcsúztak.
Jakab Zsuzsanna szerint Kína egyáltalán nem vezette félre év elején a WHO-t, hanem minden fronton azt tette, amit tennie kellett.
Több település, illetve településrész lezárását rendelték el a fővárosban és a környékén a koronavírus-járvány miatt.