Itthon hvg.hu 2020. április. 19. 20:34

Százmilliárdokat kap Magyarország az EU-tól koronavírus elleni védekezésre

A járványban legsúlyosabban érintett Olaszországnál is több uniós pénzt költhet Magyarország a koronavírus elleni védekezésre.

 

A Spiegel német hírmagazin szerint az uniós tagországok közül Magyarország költheti a legtöbbet a koronavírusjárvány elleni védekezésre – derül ki az RTL híradójából. A lap szerint az Orbán-kormány csaknem kétezer milliárd forintnak megfelelő összeget csoportosíthat át, miközben a hatszor népesebb Olaszországnak feleakkora összeg jut.

A kormány azt közölte: az Európai Unió nem adott pluszpénzt, mert szerintük ezek a támogatások egyébként is járnának az országnak. A tudósítás idézte Orbán Viktort is, aki korábban azt mondta az EU-ról: „Segítség innen nem nagyon jön.”

Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője azonban kijelentette, az Orbán-kormány hazudott. Az EU olyan források felhasználását is lehetővé tette, amelyet korábban az ország nem használhatott volna fel.

* * * Lakástámogatás meglévő és vállalt gyermekek után

A lakástámogatási rendszer egyik legfontosabb eleme a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK). Az igénylők lakáscéljuk megvalósításához 600 ezer és 10 millió forint közötti összeget kaphatnak meglévő és vállalt gyermekük után. A Bankmonitor CSOK kalkulátorával a támogatási jogosultság könnyen ellenőrizhető, de azt is meg lehet tudni, hogy igényelhető-e a támogatáshoz kapcsolódó kedvezményes CSOK-hitel

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.