Itthon Domány András 2020. március. 20. 21:48

Benyújtották a rendkívüli jogrendről szóló törvényjavaslatot

Domány András
Szerzőnk Domány András

Ha ezt elfogadják, azzal az országgyűlés jóváhagyja az eddigi kormányrendeleteket, és felhatalmazza a kormányt a veszélyhelyzet meghosszabbítására, de ezt vissza is vonhatja.

Koronavírus – a második év

Több mint egy év telt el azóta, hogy a kínai hatóságok egy új, sebesen terjedő vírus felbukkanását jelentették a WHO-nak. Aligha akad azóta olyan ember a világon, aki ne hallotta volna a Covid–19 kifejezést, és mind többen gyászolnak rokont vagy barátot, akivel az új betegség végzett, miközben egzisztenciák dőltek romba hetek alatt, és a teljes életünket átírta a járvány. Mostanra elkészültek az oltások is, ami viszont nemcsak reményt, de ismét rengeteg kérdést is felvet, miközben a vírust nem hogy megállítani nem sikerült, de újabb mutációja is fenyeget. E harc a részleteit találja meg cikksorozatunkban.

Az országgyűlés honlapján megjelent szöveg lényege, hogy a kormány „az állampolgárok élet-, egészség-, személyi-, vagyon- és jogbiztonságának, valamint a nemzetgazdaság stabilitásának garantálása érdekében rendeletével egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, törvényi rendelkezésektől eltérhet, és egyéb rendkívüli intézkedéseket hozhat”, de ezt csak „a szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan”  gyakorolhatja „a járvány megelőzése, kezelése, felszámolása, továbbá káros hatásainak megelőzése, illetve elhárítása céljából”.

Ha ezt elfogadják, azzal az országgyűlés jóváhagyja az eddigi kormányrendeleteket, és felhatalmazza a kormányt a veszélyhelyzet meghosszabbítására, de ezt vissza is vonhatja.

A veszélyhelyzetben időközi választást és népszavazást nem lehet tartani. Az Alkotmánybíróság ülésezhet személyes összejövetel nélkül, elektronikus eszközök segítségével.

A Büntető Törvénykönyvet kiegészítik a „járványügyi védekezés akadályozása” paragrafussal, amely alapesetben három év, de ha a cselekmény halált okoz, akár nyolc év szabadságvesztéssel büntethető. Aki pedig

különleges jogrend idején nagy nyilvánosság előtt olyan valótlan tényt vagy való tényt oly módon elferdítve állít vagy híresztel, amely alkalmas arra, hogy a védekezés eredményességét akadályozza vagy meghiúsítsa, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A kormány egyelőre nem kérte a házszabálytól eltérést a törvény gyors elfogadása érdekében – ehhez a jelenlévők négyötödének, tehát az ellenzék nagy részének támogatása is kell. A feles többséggel elrendelhető, gyakran alkalmazott kivételes eljárással itt nem lehet élni, mert sarkalatos, azaz kétharmados törvényekről is van szó.

Koronavírus – a második év
A sorozat további cikkei

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hirdetés
Minden hír a koronavírus-járványról
EUrologus Szűcs Ágnes (EUrologus) 2021. április. 16. 17:00

Csak politikai akarat hiányzik, hogy az Európai Bizottság elindítsa a jogállamisági mechanizmust

Noha számos uniós jelentés bizonyítja, hogy Lengyelországban és Magyarországon sérül az igazságszolgáltatás függetlensége, és virágzik a korrupció, az uniós intézmények közti játszmák és a politikai kockázattól való félelem miatt az Európai Bizottság mégis halogatja, hogy fellépjen az uniós pénzügyek érdekében. Az EUrologus Jogálom című sorozatának 3. része.