Itthon hvg.hu 2020. március. 02. 07:40

Tanítás után engedné a kormány sztrájkolni a tanárokat

Ha lesz, aki vigyáz a diákokra, akkor tanítási időn kívül sztrájkolhatnak a tanárok - ez a kormány ajánlata a pedagógusoknak.

Nem épp gáláns kompromisszumot ajánlott az Emberi Erőforrások Minisztériuma a tanároknak a Népszava szerint: azt javasolták, hogy

ha sztrájkolni akarnak a pedagógusok, akkor délelőtt tartsák meg az óráikat, és délután sztrájkoljanak, már ha lesz, aki addig vigyáz a diákokra.

Az ajánlatot Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár vetette fel a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) képviselőinek a legutóbbi sztrájkbizottsági tárgyaláson a lap szerint. A szakszervezet erre kijelentette, hogy ezt még vitaalapnak sem tekintik.

Az egyeztetésen szóba került a Kásler Miklós által bejelentett tíz százalékos ágazati pótlék is. A PDSZ szerint ennek mértéke és módja is elfogadhatatlan. Súlyos bérfeszültséget fog szerintük okozni, mert az intézményvezetőknek juttatott „ösztönzési keresetkiegészítéssel” egy iskolaigazgatónak a pótléka is magasabb lehet, mint egy nem pályakezdő pedagógus bére. Ráadásul bejelentés egy már megkezdett egyeztetési folyamat közben történt. Az államtitkár véleménye a PDSZ beszámolója szerint az volt, hogy „örüljenek ennek is”.  

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.