A volt budapesti főpolgármester a vasúttársaság igazgatósági tagja lett.
A MÁV Zrt. igazgatóság tagja lett Tarlós István egykori budapesti főpolgármester – vette észre az Index a vasúttársaság honlapján megjelent változást.
Miután Tarlóst elvesztette a főpolgármester-választást, Orbán Viktor főtanácsadójának nevezték ki, a pontos titulusa országos közlekedési és közszolgáltatási infrastruktúra fejlesztéséért felelős miniszterelnöki megbízott.
Tarlós Istvánt február 11-én került a MÁV igazgatóságának testületébe, aminek Homolya Róbert vezérigazgatóval együtt összesen hat tagja van.
A munkáért bruttó 300 ezer forintot kap.
A volt városvezető a portálnak azt mondta, hogy miniszterelnöki főtanácsadói minőségében választották be a MÁV igazgatótanácsába, és eddig egyetlen ülésen vett részt. Azt is megosztotta, hogy a tisztségért a díjazása nettó 200 ezer forint. Az egyik igazgatósági tag állítólag úgy kommentálta Tarlós érkezését, hogy azóta sokkal szórakoztatóbb igazgatósági ülésre járni.