A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) szerint a koronavírus észak-olaszországi terjedése miatt veszélybe került a Milánó-Sanremo klasszikus egynapos viadal megrendezése, ugyanakkor egyelőre megjósolhatatlannak nevezte, hogy mi lesz az idei Giro d'Italia sorsa, amely a tervek szerint május 9-én Budapesten rajtol.
Az öt legnagyobb egynapos viadal első felvonását március 21-én rendeznék, és a szervezők tájékoztatása szerint nagy esély van arra, hogy nem kerülhet rá sor, de hamarosan a kevesebb mint három hónap múlva rajtoló Giro szervezői is hasonló problémával nézhetnek szembe.
Egyelőre megjósolhatatlan, hogy mi lesz a kerékpárverseny sorsa, de nem túl jók a kilátások.
Grúziában is regisztrálták az első koronavírusos megbetegedést a kaukázusi ország egyik állampolgáránál, aki Iránból Azerbajdzsánon keresztül érkezett haza - jelentette be szerdán Ekaterina Tikaradze egészségügyi miniszter.
A határon lett rosszul egy férfi, aki Azerbajdzsánon keresztül igyekezett haza Iránból. Pozitív eredménye lett a vírustesztjének.
Azonosították az első koronavírus-fertőzést Észak-Macedóniában – közölte Venko Filipce egészségügyi miniszter szerdán.
A Vesti.mk macedón hírportál beszámolója szerint az első fertőzött egy nő, aki Olaszországból tért haza.
Olaszországból érkezett haza a nő, akinél pozitív lett a teszt.
Újabb esetben, egy harmadik embernél is kimutatták a koronavírus jelenlétét Horvátországban – közölte a helyi sajtó szerdán. A férfi a szicíliai Palermóban dolgozott, jelenleg a fiumei kórházban van karanténban.
A férfi Palermóban dolgozott, jelenleg a fiumei kórházban van karanténban.
Az Operatív Törzs döntésének megfelelően a MÁV felkészült a koronavírus-fertőzések terjedésének megelőzésére – közölte a vasúttársaság, amely állandó kapcsolatot tart a Koronavírus-fertőzés Elleni Védekezésért Felelős Operatív Törzzsel, az egészségügyi hatósággal, és iránymutatásuk alapján jár el az állomásokon és a vonatokon, biztosítja a szükséges feltételeket.
A hozzátartozók, barátok napközben bármikor meglátogathatják a Szent László Kórházban karanténba zártakat – mesélte a hvg.hu-nak az egyik lány édesanyja, aki szerint jó körülmények között helyezték el őket, nagyon kedves velük mindenki. A 11 diák, két kísérőtanár és a két buszsofőr egy hosszú észak-olaszországi tanulmányút után került karanténba a hét végén.
Utoljára február 5-én adott a Nemzeti Népegészségügyi Központ tájékoztatást az orvosoknak a koronavírusról. Akkor azt ajánlották nekik, hogy sebészi maszkkal védekezzenek, de ma már tudjuk, hogy az nem elég.
Az újbudai Nyéki Imre Uszodát is bezárhatják a koronavírus-para miatt, ott készülnek ugyanis az OSC vízilabdásai, akik szombaton tértek haza Olaszországból. A kerület vezetése a kormányhivataltól kért iránymutatást, ahonnan az újbudai alpolgármester szerint csütörtökre ígértek hivatalos választ.
Giuseppe Sanninót és másodedzőjét, Alessandro Recentit a szombati bajnokin Pisont István helyettesíti majd. A két olasz egyelőre nem jár be a Honvéd edzőközpontjába, mert mindketten kapcsolatba kerülhettek a koronavírus miatt lezárt olaszországi területeken élő emberekkel.
Részletek itt.