Itthon MTI 2020. január. 24. 14:37

Varga Zoltán veszi át Gréczy Zsolt mandátumát

Gréczy továbbra is segíti a DK-t.

Varga Zoltán váltja az Országgyűlésben a mandátumáról 2019. december 31-i hatállyal lemondó Gréczy Zsoltot – közölte a Demokratikus Koalíció elnökségének pénteki döntését az MTI-vel a párt kommunikációs igazgatója.

Az 57 éves politikus Debrecenben született, politológusként végzett a Miskolci Egyetemen, két felnőtt lány édesapja – ismertette Wirsching Viktória a leendő képviselő életrajzát. Elmondása szerint Varga Zoltán hosszú évek óta részt vesz a helyi közéletben és politikában, 2006 óta a debreceni közgyűlés ellenzéki képviselője. A Demokratikus Koalíció színeiben 2014 óta politizál.

Wirsching Viktória arra is kitért, hogy a mandátumáról lemondott Gréczy Zsolt munkájával továbbra is segíti a Demokratikus Koalíciót, hogy "az orbáni rendszer leváltása után mielőbb visszaállíthassuk a köztársaságot és a jogállamiságot Magyarországon".

Hirdetés