Egy nap kevés volt ahhoz, hogy bátrabb legyen a miniszter.
Egy kampányidőszakban másképpen viselkednek a miniszterek, mint az előttünk álló két évben fognak, úgyhogy biztos nagyobb számban állnak majd az önök rendelkezésére, legalábbis remélem.
Ezt mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön arra a felvetésre, mennyire bátor, hogy ő illetve a miniszterei szinte egyáltalán nem állnak szóba a kritikus sajtóval. Hiába adott azonban legalább részben igazat az RTL Klub riporterének, egy nap alatt semmi sem változott, Kásler Miklós miniszter ismét a nyilvánosság nagyobb kizárásával jelentette be, hogy 26 gyógyszer lesz olcsóbb.
Ugyanilyen szűk körben jelentette be hétfőn az egészségügyi struktúra átalakítását (kapcsolt képünkön ez a magányosság látszik), ahogy a meddőségi centrumok államosítását bejelentő sajtótájékoztatóról sem küldtek meghívót, holott kérdéseink még a témában is lennének.
Megkerestük az Emberi Erőforrások Minisztériumát, hogy a miniszterelnök szavai után mikor változtatnak ezen a gyakorlaton, de egyelőre nem kaptunk választ.