Itthon hvg.hu 2020. január. 06. 15:47

Hónapokon belül lezárulhat a Magyarország ellen indított hetes cikk szerinti eljárás

Az unió soros elnökségét betöltő horvátok az év első felében befejeznék a folyamatot.

Januárban minden érdekelt féllel egyeztetnek arról, hogyan folytassák a magyar és lengyel jogállamiság védelmében indított hetes cikk szerinti eljárást – közölte Horvátország EU-hoz akkreditált nagykövete az EUrológus kérdésére. Horvátország január elsejétől tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét.

Irena Andrassy arról beszélt, törekedni fognak arra, hogy a folyamatot 2020 első félévének végéig lezárják.

Azt is hozzátette, hogy a hetes cikk hatékonyságával kapcsolatban komoly aggályok vetődtek fel, így olyan reformról és új eszközökről is beszélni kell majd, amelyek megakadályozzák, hogy más országokban is kialakulhasson hasonló helyzet.

A magyar jogállamiság védelmében indított, hetes cikk szerinti eljárás második meghallgatását december 10-én tartották, amelyen a tagállamok uniós ügyekkel foglalkozó minisztereinek tanácsában a magyar igazságügyi miniszter válaszolt a kérdésekre. Varga Judit az igazságszolgáltatás függetlensége, valamint a média és a tudományos élet szabadsága témakörében kapott kérdéseket.

Ez volt az az esemény, amelyről Kovács Zsoltán, a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a Twitteren percről percre „tudósított”, s a tanácsot „Soros György zenekarának” nevezte.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.