Eddig független volt. Előtte robbantotta a Párbeszéd frakcióját.
Lezsák Sándor (Fidesz), a hétfői parlamenti ülés levezető elnöke bejelentette:
az eddig független Bősz Anett innentől a Demokratikus Koalíció frakciójának a tagja.
Korábban megírtuk, Bősz lett a Liberálisok (ez egy párt, de nagyon kicsi) elnöke. „Új időszámítás kezdődik a Magyar Liberális Párt életében. Országos építkezésbe kezdünk, megnyitjuk a párt kapuit a szabadságszerető emberek előtt” – mondta akkor.
Bősz a 2018-as választások után a Párbeszéd frakciójának volt a tagja, de onnan hamar távozott. Arra hivatkozott akkor, hogy „sem a politikai szándék, sem a technikai erőforrások nincsenek meg a liberális értékek képviseletére”. A frakció akkor a megszűnés szélére került, Mellár Tamásnak kellett átülnie, hogy meglegyen a szükséges létszám.
Hogy miért ülhetett be? Mert a Fidesz legújabb terve szerint a jövőben nagyon megnehezítik a frakcióalakítást:
Török Gábor: A kormánytöbbségnél van a stukker, és nem félnek használni
A Fidesz szerint a választói akarat érvényesül azzal, hogy a független képviselők nem ülhetnek be egy frakcióba sem, a politikai elemző nem pont így látja.
Később a Liberálisok közleményükben azt írták, hogy Bősz tényleg ezért csatlakozott.
„Bősz Anett, a Liberálisok elnöke csatlakozik a DK parlamenti frakciójához, hogy minél eredményesebben küzdhessen az Orbán-kormány szabadságkorlátozó politikájával szemben. Az október 13-i választás eredménye világosan megmutatta, hogy csak szoros szövetségi rendszerben, egységes ellenzékkel lehet leváltani a Fideszt. Azóta az is kiderült, hogy a Fidesz tovább folytatja a mindent központosítani akaró, szabadság és Európa-ellenes politikáját, amit egyre többen és többen utasítanak el.
A kormánypártok a parlamenti házszabály tervezett módosításával tovább korlátoznák a független képviselők és a frakciók mozgásterét, hogy így akadályozzák az ellenzék parlamenti munkáját. Bősz Anett ennek megy elébe, és még az új fideszes javaslat életbelépése előtt csatlakozik a DK frakciójához. A parlamentben így hatékonyabban képviselheti majd a liberális értékeket, mint független képviselő. Bősz és a DK-frakció között eddig is szoros, szakmai és érték alapú együttműködés volt. A belépéssel ez a jó kapcsolat teljesedik ki. A Magyar Liberális Párt célja továbbra is az, hogy 2022-ben közös erővel válthassuk le az Orbán-kormányt.”