Kevés egyértelműbb jelképe van a mostani, korrupt rendszernek, mint a stadionok. Emlékművek lesznek ezek egyszer, szomorú és bizarr emlékművek, még akkor is, ha vannak közöttük építészetileg érdekes alkotások, vagy ha némelyikben születnek majd magyar sikerek (a futballstadionokban sajnos egyre kevésbé valószínű).

Nem szeretnék érveket ütköztetni az atlétikai vb megrendezése mellett és ellen. Inkább azt vetném fel, hogy miért kérdés még egyáltalán, hogy épül-e minimum 100 milliárdért egy újabb „szentély”. Amikor az erről szóló népszavazási kérdést Kassai Dániel harcostársammal együtt beadtuk, még korántsem volt biztos, hogy a fővárosban az ellenzék győz. Október 13. után viszont azt hittük, a népszavazás le is kerül a napirendről, hiszen az ellenzéki pártok világos ígéretet tettek a stadionépítések leállítására; a választás után pedig még Orbán Viktor is azt mondta, ha a főváros nem akar stadiont, nem lesz stadion. Mostanra ez már egyáltalán nem egyértelmű. De miért?

A válaszhoz két másik kérdést kell feltenni. Az egyik: szabad-e, illetve érdemes-e szervezett bűnözőkkel tárgyalni, még akkor is, ha azok kormányon vannak? A másik: le kell-e mondanunk érveinkről csak azért, mert félünk a kormány propagandagépezetének úthengerétől? A válasz szerintem mindkét kérdésre nem.

Én nem szeretem a „maffiakormány” kifejezést, de csak azért, mert mit fogunk használni, ha esetleg – orosz és török mintára – tényleg fizikailag is veszélyben lesznek a rendszer valódi ellenfelei? Talán most még nem ez a helyzet, így maradjunk abban, hogy szervezett bűnözői csoportról azért nyugodtan beszélhetünk, ha a mai kormányra gondolunk. De van-e értelme szervezett bűnözőkkel tárgyalni? Lehet-e hinni nekik? Vagy az önkormányzati választásig bűnözők voltak, azóta viszont korrekt üzletemberek és politikusok lettek? Nem, nem és nem.

A Népszava senkitől nem cáfolt híre szerint a kormány titkos tárgyalásait a főváros vezetésével az a Kocsis Máté vezeti, aki az ellenzéki országgyűlési képviselők egészen elképesztő jogfosztásához vezető törvényjavaslatot jegyzi. Lehet ilyen társasággal seftelni? Lehet-e úgy tárgyalni, hogy a másik fél már az elején kiteszi az asztalra a pisztolyt?

Ide tartozik, hogy van ellenzéki körökben egy – szerencsére nem mindenki által osztott – nézet, miszerint nem kell „ugrálni”, inkább „vissza kell venni”, most már az a dolgunk, hogy kormányzóképességet és kompromisszumkészséget mutassunk. Ezzel csak az a baj, hogy így az Orbán-kormányra is komoly, kormányképes erőként tekintünk, pedig kormányzás helyett csak permanens, undorító kampány folyik. És persze, nagyon kicsi a különbség a kompromisszumkészség és a megalkuvásra való hajlam között. Ezekkel a tárgyalásokkal – színtiszta jó szándéktól vezérelve is – legitimálunk egy kormányt, amely választási csalásoknak, a lopott pénzből megvett ocsmány propagandagépezetnek és az elvileg őt magát ellenőrző intézmények élére ültetett jóbarátoknak köszönheti a hatalmát.

Érdemes-e ezt a legitimációt megadni egy homokos plázsért, egy szép parkért, a Budapestnek kizsarolt 50 milliárdos plusz egészségügyi támogatásért (nem mellékesen: a fővárosnál jóval elmaradottabb vidéki régióknak is jól jönne ez)? Mert legyen egyértelmű: ezzel az üzlettel nem csak egy újabb stadiont fogadunk el, hanem a kormányt is, mint legitim tárgyalópartnert, ráadásul elhisszük, hogy az ígéreteket be is tartja majd, nem feledkezik meg azokról, miután elindult a stadion építése. Nem lenne-e okosabb várni még két évet, és egy kormányváltás után megcsinálni azt a csepeli rekultivációt, és pénzeket átcsoportosítani az egész országban (nem csak Budapesten) az egészségügyre, százmilliárdos stadion nélkül? Vagy ennyire nem bíznánk a kormányváltásban?

A fentiek ellenére egyébként a kampány-kormánnyal szabad tárgyalni, sőt, kifejezetten ki is kellene kényszeríteni ezt! Csak nem a Főnök újabb emlékművéről, hanem csak és kizárólag a játékszabályok megváltoztatásáról: olyan dolgokról, mint a gyalázatos szájzártörvény, az önkormányzatokat zsaroló javaslatok, a levélszavazás lehetősége a külföldön dolgozó több százezer magyarnak, vagy épp arról a szinte észrevétlenül maradt törvényjavaslatról, amely szerint az állam ellen indított perekben ezután a kellőképpen lojális figurákkal feltöltött Alkotmánybírósághoz lebbezhet fel a kormány. Ha a stadion tényleg mindennél fontosabb Orbánnak – úgy hallottam, jelenleg szinte csak ez jár a fejében –, talán ezeket a dolgokat is feltételül lehetne szabni.

Az elmúlt hetekben az ellenzék részéről több olyan lépést is láthattunk, amelyekre csak az lehet a magyarázat, hogy a kollégák félnek a propaganda bosszújától, attól, hogy a szennysajtó szétszedi  őket – talán az atlétikai vb ügyében tapasztalható puhulás is részben erre vezethet vissza. Nagy baj lenne, ha a stadiont is csak azért szavazná meg a Fővárosi Közgyűlés, mert a propagandagépezet erejétől félve nem mernek belemenni a vitába. A vb megrendezése és a stadion építése mellett és ellen is lehet érvelni. Ellene szerintem sokkal több érv van, de jelenleg úgy áll, meg sem próbáljuk ezeket a vitákat lefolytatni, mert tudjuk, hogy rögtön „álomgyilkos” lenne, aki a Főnök vágyának keresztbe tesz.

Most úgy tűnik, Orbán Viktor megkapja, amit akar. Gulyás Gergely meg sem várta a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülését, már kedden reggel világgá kürtölte, hogy szerinte minden rendben, mehet az építkezés, megadják, amit az ellenzék kért. A kormány az adófizetők pénzéből – a vidékiekéből és a fővárosiakéból is – kifizeti a kért fejlesztéseket (vagy legalábbis ígéretet tesz rá). Kassai Dániel harcostársam ugyan igényelt már 40 ezer aláírásgyűjtő ívet az országos népszavazáshoz, de komoly kérdőjelek merültek fel, hogy szembemenjünk-e a főváros választott vezetőinek döntésével. Ha tényleg felépül a legújabb stadion, azzal elsősorban nekik kell majd elszámolniuk a választók felé, és nem csak 2024-ben, hanem már korábban, a 2022-es parlamenti választáson is.