Itthon MTI 2019. november. 14. 11:24

Harmadszor is nekifutnak a választásnak Várföldén

Decemberben harmadik alkalommal tartanak polgármester- és képviselő-választást a Zala megyei Várföldén, ahol hirtelen megugrott a választói névjegyzékben szereplők száma, és emiatt már két voksolás is érvénytelen lett.

Önkormányzati választás 2019
Friss cikkek a témában

A helyi választási bizottság szerda esti döntése szerint december 8-án ismétlik meg újra a voksolást – közölte Szunyogh István, Várfölde jegyzője csütörtökön. A döntés még nem jogerős, három napon belül megtámadható.

Vasárnap nem állapított meg eredményt a helyi választási bizottság a településen, mert az október 13-i szavazáshoz hasonlóan – bár kisebb arányban, de – ezúttal is túl sokan vettek részt olyanok, akik korábban nem laktak a településen.

A zalai községben azért kellett megismételni a polgármester- és képviselő-választást, mert október 13-a előtt néhány hét alatt több mint ötven százalékkal növekedett a bejelentett lakcímmel rendelkezők száma, ezért a Pécsi Ítélőtábla a voksolás megismétléséről döntött.

A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint október 13-án az eddig is a települést vezető Szörcsökné Horváth Mária 114, kihívója, Tóth Árpád 107 szavazatot kapott. A képviselőjelöltek között az első és a hatodik legtöbb voksot begyűjtő között is csupán 17 szavazatkülönbség adódott.
 
A települési névjegyzék szerint 239 fő szavazhatott, közülük 223-an voksoltak, 93,31 százalékos volt akkor a részvételi arány.

Az eredmény ellen a helyi, majd a Zala megyei választási bizottsághoz benyújtott – mindkét fórumon elutasított – jogorvoslati kérelem szerint a választás eredményét befolyásolhatta, hogy Várföldén szeptember 1-jén még csak 157 szavazópolgár szerepelt a nyilvántartásban, október 13-ára pedig 239-re növekedett a számuk. A Pécsi Ítélőtábla megalapozottnak látta a jogsértés gyanúját, ezért november 10-re írta ki a választás megismétlését.

A megismételt szavazáson a továbbra is a névjegyzékben szereplő 239 választópolgár közül 169-en adtak le szavazatot, vagyis többen, mint ahányan szeptemberben szerepeltek a település névjegyzékében. Visszalépés nem volt, ezért az október 13-ai voksoláshoz hasonlóan két polgármester- és tíz képviselő-jelöltre lehetett szavazni, de az újbóli jogsértések gyanúja miatt eredményt végül nem hirdetett a helyi választási bizottság.

Hirdetés