Itthon hvg.hu 2019. november. 07. 15:10

Eldőlt: nem kell nyelvvizsga a felvételihez

A döntést szakmai konszenzussal született.

Eláll a kormány a felsőfokú felvételihez kötelező középfokú nyelvvizsgától, jelentette be Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, bár korábban szakmai konszenzussal született döntés volt, most már sok szakmai szervezet van ellene.

A teljes eltörlés ötlete korábban meglepő volt, hisz az Emberi Erőforrások Minisztériuma, illetve az Innovációs és Technológiai Minisztérium tagadta, hogy könnyítenének a szabályokon, és mindig azzal érveltek, hogy öt éve ismert követelményről van szó.

Idővel azonban egyre többen kritizálták a módosítást. Rozgonyi Zoltán, a Nyelvtudásért Egyesült elnöke azt mondta, több ezren kiszorulnak a felsőoktatásból, és akár 30-40 százalékkal is visszaeshet a felvett hallgatók aránya, ha az oktatási kormányzat nem változtat a jövőre életbe lépő szigorú szabályozáson, amely szerint az alap- és osztatlan képzésekre jelentkezőknek középfokú komplex nyelvvizsgával kell rendelkezniük.

Rozgonyi akkor megoldási lehetőségként említette a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája elnökének javaslatát, amely szerint legalább 5-6 évre széthúzva és szakirányonként kellene bevezetni a felvételihez szükséges kötelező nyelvvizsgát. A hallgatók száma az újonnan életbe lépő szabályok következtében legjobban a pedagógiai és az egészségtudományok területén csökkenhet.

Budai Marcell, a HÖOK kommunikációs vezetője az Eduline-nak azt mondta, egyetértés van a kormány ágazati képviselői és a HÖOK között abban, hogy baj lehet. Még Aáry-Tamás Lajos, oktatási jogok biztosa szerint is túl szigorú, hogy nyelvvizsgához kötik a felvételit.

Múlt héten Palkovics László egyeztetett a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnökével, a Roma Szakkollégiumok, valamint a Magyar Alkalmazott Nyelvészek és Nyelvtanárok Egyesületével, majd közölte, a javaslataikat meghallgatta és aggályaikat előterjeszti kormányülésen.

Ezt követően döntött a kormány az eltörlés mellett.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.