Itthon hvg.hu 2019. október. 22. 18:52

Már az első testületi ülésen lemondott a Fidesz támogatta polgármester egy településen

A polgármester és a képviselőtestület nem tudott megegyezni az anyagiakról, így új választás jöhet.

Önkormányzati választás 2019
Friss cikkek a témában

A Somogy megyei Pogányszentpéteren máris lemondott a frissen megválasztott polgármester - írja az Index. Flinger Tamás, aki függetlenként, de a Fidesz-KDNP támogatásával indult az önkormányzati választáson a Facebookon jelentette be, hogy távozik. Azzal indokolta a lépését, hogy a testület és ő másképp gondolkodnak.

A poszt szerint az alakuló testületi ülésen a tiszteletdíj miatt alakult ki konfliktus: Flinger erre az évre nem támogatta a képviselői tiszteletdíjakat, míg cserébe a testület nem támogatta a polgármesterét. Mint írta,

elvárták volna, hogy a munkahelyem 6 vagy 4 órás munkaviszonya mellett, ingyen dolgozzak.

A bejelentésre az egyik képviselő reagált. Bogdán Zoltán szerint Flinger havi 198 ezer forintos fizetést és 30-40 ezer forintnyi kiegészítő pénzt (útiköltség, telefon, stb.) akart magának megszavaztatni, - úgy, hogy az eredeti állását is megtartotta volna - amit a testület nem szavazott meg. Bogdán szerint a képviselők ezzel szemben lemondtak a havi 40 ezres tiszeteletdíjukról.

A településen ketten indultak a polgármesteri posztért, Kapusi László és Flinger Tamás. A választást Flinger nyerte mindössze 16 vokssal többet szerezve.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.