Itthon hvg.hu 2019. október. 14. 12:08

Kósa Lajos váratlanul megfejtette a Fidesz fővárosi bukásának okát a Tv2-n

Ahogy várható volt, megkezdődött a NER-médiában a Fideszre nem éppen kedvező választási eredmények megmagyarázása. Kósa Lajos azonban a Mokka kanapéján Tarlós István vereségét elemezgetve egy teljesen új húzással a fővárosban szavazó külföldieket okolta. Akik szerinte nem a nemzeti oldal támogatói, sőt, nem is beszélnek magyarul, így a közvélemény-kutatások elől is meglapultak.

Önkormányzati választás 2019
Friss cikkek a témában

Hibáztak-e a fővárosban? – a propagandacsatornává tett Tv2 reggeli bazsalygós műsorában ezzel a szokatlanul érdemi kérdéssel indult az interjú Kósa Lajossal, a párt önkormányzati választásokért felelős kampányfőnökével. „A számok alapján mindenképpen” – vágta rá Kósa, aki szerint 50 ezer szavazattal kapott többet Karácsony Gergely Tarlós Istvánnál. Márpedig

„van egy választói csoport, akire nem figyeltünk.”

Kósa szerint ugyanis 90 ezer külföldi szavazó volt, akik Budapesten létesítettek lakcímet és így tudtak szavazni. Lehet sejteni – magyarázta a politikus –, hogy ez a 90 ezer ember nem a nemzeti oldalhoz húz, hiszen nem magyar állampolgárok, hanem különböző uniós országokból érkeztek, és itt élnek. „Töredékük” voksolhatott rájuk, míg az ellenzék erre a csoportra is kampányolt.

Így a Budapesten élő külföldiek eldöntötték, hogy ki vezeti a fővárost

– jelentette ki Kósa, aki szerint rájuk legközelebb jobban kell figyelni, mert kívül esett a látókörünkön.

Ugyanerre vezethető vissza Kósa szerint az, hogy a Tarlós és Karácsony között 0-10 százalékos különbséget mértek a közvélemény-kutatók, de a végeredménynek még a közelében sem jártak. Mivel ez a 90 ezer fővárosban élő európai szerinte "homogén" csoport, és nem beszélnek magyarul, kiestek a felmérések látóköréből. "Hiszen nem is magyarok" – jegyezte meg, miért is nem a nemzeti oldal felé lettek a "mérleg nyelve".

Országosan viszont soha rosszabb eredményt – jelentette ki Kósa, és ettől kezdve tovább magyarázta, hogy „még mindig a Fidesz bírja magyar választók többségének a bizalmát”. Azért odaszúrt még Karácsony Gergelynek, aki majd biztos egy "klímaerdőt és a közepén egy kórházat" fog építeni, mert másról sem szólt a kampánya. "Házalni nem fognak" nála, de ahogy Orbán Viktor jelezte, készek az együttműködésre – fűzte hozzá.

Csak két dolgot jegyeznénk meg:

  • érdekes módon a Magyarországon létesített címnek köszönhető szavazás nem zavarta eddig a Fideszt, amennyiben az ukrán-magyar határ mentén, egy-egy ingatlanba bejelentett határon túliakról volt szó.
  • Kósa leírásának tökéletesen megfelel a fővárosban élő Nikola Gruevszki, illetve az az ilyen nevet viselő választó, aki szerepel a fővárosi és V. kerületi választói névjegyzékben. Lehet, hogy Kósa szerint a volt macedón miniszterelnök is Karácsonyra szavazott?

Ide kattintva eléri a Nyüzsi további cikkeit, azonnali véleményeket, érdekességeket, szórakoztató mémeket, gif-eket, videókat. 

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.