Itthon MTI 2019. október. 13. 23:02

Békéscsaba újraválasztott polgármestere szerint a kormánypárti támogatás is kellett a győzelméhez

A Hajrá Békéscsaba Egyesület jelöltje, Szarvas Péter szerint a sport és az egészségügy területén is van még hova fejlődnie a városnak.

Önkormányzati választás 2019
Friss cikkek a témában

A Modern városok programban elkezdett fejlesztések folytatása mellett a város rendezettségét szeretné leginkább javítani Szarvas Péter (Hajrá Békéscsaba Egyesület), Békéscsaba újraválasztott polgármestere.

A politikus az MTI-nek vasárnap késő este elmondta, úgy gondolja,

az eddigi fejlesztések és eredmények mellett a kormánypárti támogatás is hozzájárult ahhoz, hogy közel 80 százalékos szavazati aránnyal, három kihívójával szemben ismét elnyerte a polgármesteri tisztséget.

(A Fidesz-KDNP nem indított saját jelöltet a békési megyeszékhelyen.)

Hangsúlyozta, a közterületek tisztaságát, kulturáltságát szeretné a közeljövőben javítani, az e területen tapasztalható hiányosságokat az előző közgyűlés fideszes többsége által megalapított városüzemeltetési kft. vezetőjével mihamarabb át kívánja beszélni.

Hozzátette, bár véleménye szerint jó úton halad a város, a fejlesztések, a sport, az egészségügy és a kultúra területén is szeretne előrelépni az újabb ötéves ciklus végére.

Szarvas Péter közölte, örül annak, hogy több jelöltnek sikerül bejutnia a közgyűlésbe a Hajrá Békéscsaba Egyesület színeiben, de ahogyan eddig is, ezután is készen áll a konszenzusos városirányításra.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.