A debreceni ellenzék szerint durván hazazavarták a delegáltjukat.
Hiába volt érvényes megbízólevele, az ellenzék delegáltját hazaküldte a debreceni 233-as szavazókör elnöke – írja az Index Varga Zoltánnak, a DK-MSZP-Párbeszéd-Szolidaritás debreceni polgármesterjelöltjének a közleményére hivatkozva. Varga Zoltán szerint a delegálttal „minősíthetetlen hangnemben” beszéltek, az elnök „emelt hangon” hivatkozott arra, hogy a delegált nem szerepel azon a szavazatszámláló listán, amelyet a HVI leadott nekik.
„Delegáltunk olyan mértékben érezte fenyegetve magát, hogy vélhetően a nyilvánvaló jogsértés megállapítása után sem érzi magát biztonságban majd a szavazókörben, így nem meri folytatni abban a közegben munkáját” – írta a polgármesterjelölt.