Közgazdászként az ember megtanul alternatívákban és forgatókönyvekben gondolkozni. Ideális esetben ezekhez valószínűségek is tartoznak, de most a közvélemény-kutató intézetek nem láttak el bennünket egybehangzó becslésekkel. Ennek ellenére érdemes belegondolni, hogy mi lesz hétfőtől, ha vasárnap este a választási eredmények azt fogják mutatni, hogy elveszítettük az ellenzéket, mert az ígért választási siker nem jött be, hanem kormánypárti kézben maradtak a polgármesteri helyek, illetve, ami még fontosabb, a képviselőtestületi többségek.

Ez a kimenet az Orbán-elégedetlen polgárok számára jó dolog, mert megnöveli annak a valószínűségét, hogy idővel lesz igazi ellenzék. Hogy a mostani nem ilyen, az – más, nyomasztóbb kritériumok mellett – abból is kitűnik, hogy mást mond a potenciális szavazóinak az önkormányzati választás tétjéről, mint az ellenzék esélyeit amúgy mérsékelt optimizmussal megítélő politikai elemző: „… a zsarnokságból adódóan lehetetlen alulról lazítani, fundamentumait kimozdítani. (…) A választás tétje ideiglenes hangulatjavítás, kárörömünk kielégítése, konkrét, tarthatatlan szereplőkkel szembeni demonstratív protestszavazás.” (Hont Gábor, A választás tétje és a derű reménye, HVG, 2019. október 3.) Ha választási eredmény elmarad a várakozásoktól, akkor persze az ilyen „érzelmi ügyek” tekintetében az ellenzékre szavazók egy ideig kissé keserűek lesznek.

Az Orbán-hívők számára is jó lenne a mai ellenzék megsemmisítő veresége, és egy valódi ellenzék megszületése, hiszen ha egy országban nincsen igazi ellenzék, az szellemileg mindenkit elszegényít, egy autokráciában pedig még kiszolgáltatottá is tesz. Azonban ők elhitték a királynak, hogy az országnak nincsen szüksége ellenzékre (hanem "centrális erőtér" kell), illetve hogy az ellenzék szórakoztatási célra való, ezért szubjektíve csalódottak lesznek. Őfelsége ellenzéke ugyanis országos szinten ellátja az udvari bolond szerepét, hogy helyi szinten meg békésen együtt fosztogathassa a fideszes önkormányzati vezetőkkel a közpénzeknek azt a szerény maradékát, amit az udvar és a kegyeltek zsákmányszerzési igényeinek kielégítése után a király a végeknek átenged.

A szavazatarányok bejelentésének percétől tehát az Orbán-hívők meg lesznek fosztva attól a szórakoztató színfolttól, amiben a Hír Tv-n, a Magyar Nemzeten, a Pesti Srácokon, az Origón, satöbbin át naponta részesülhettek. Az Orbán-elégedetlenek pedig kénytelenek lesznek nélkülözni valamit, amit a hosszú évszázadok vesztes szabadságharcai által formált kurucos lelkületükben oly romantikusnak éreztek a 2010-es alkotmányos puccsal bevezetett NER viszonyai ellenére. Ugyanis elkápráztatta őket a látszatellenzék retorikája. Holott azzal nem a rendszer delegitimálására törekedtek, hanem arra, hogy a szimpatizánsaikat és a jobb alternatívát nem találókat a választásokon való részvételre mozgósítsák.

Vasárnap én is elmegyek az ellenzékre leszavazni, ahogy korábban is mindig elmentem, annak ellenére, hogy tudtam, az ÉS-ben meg is írtam, hogy megtévesztenek minket azok az ellenzéki pártok, melyek a voksunkat kérik az állítólagos változtatásra, rendszerdöntésre – most meg annak ellenére, hogy tudom: Karácsony Gergő, ha vereséget szenved, nem úgy fog megbukni, mint másfél éve például Vona Gábor, hanem sokkal úgyabbul.

A NER bevezetésével megszűnt annak a lehetősége, hogy Orbán kormányát – illetve uniós vagy helyi megbízottjait – választások útján leválthassuk. Ettől elvben még lehetnének hazánkban valóban ellenzéki politikusok (ahogyan Putyin Oroszországában is vannak), és kínálhatnának morális alternatívát. Ehelyett a mi ellenzéki pártjaink csak az egymás közötti szépségversenybeli helyezések javításáért vagy megőrzéséért szólítanak bennünket az urnákhoz; valamint azért, hogy igazolják létezésüket és elfogadhatóvá tegyék a részvételüket az illiberális "demokrácia" Patyomkin-intézményeiben. Amivel a NER-t is legitimálják – formálisan is, amikor leteszik az oktrolmányra az esküt –, hasznos funkciójuk ez.

Eddig mindig meg lehetett magyarázni a választási sikertelenséget is, meg a NER-nek tett közvetett szolgálatokat is valamilyen, az aktuális helyzethez illeszkedő hősi sóhajjal: Hülyeségünk miatt nem tudtunk összefogni, közösen/koordináltan jelölteket állítani. Jobb lehetőségünk nincsen, ha mi nem megyünk be a Parlamentbe (önkormányzati testületbe), akkor a Fidesz az X ellenzéki párttal tölteti fel a helyeket, és akkor mi nem tudnánk Neked, kedves választó, kihozni az információkat az ott folyó disznóságokról.

Ha elmarad az ígért ellenzéki áttörés, akkor ez az álszent, ál-áldozatkész magyarázkodás válik folytathatatlanná vasárnap este, és akiben van némi büszkeség, az rögtön veszi is a kalapját.

Forgatókönyvi előrejelzés: Akik egy vereség ellenére mégis maradnak, azok részéről másnap megkezdődik a kétségbeesett kommunikációs őrjöngés azzal a céllal, hogy mi, szavazatunkat rájuk leadott választók és alternatíva nélküli kényszerszavazók mégse vegyük észre, hogy a nagyarányú, a Fidesz 2022-es bukását és a szabadság visszatértét előkészítő győzelem elmaradásával megszűnt minden politikai legitimációja az ellenzéki truppnak. Jogi legitimitása persze meglesz azoknak, akik ellenzéki létükre bekerültek valamelyik önkormányzati testületbe – csak éppen politikailag és morálisan semmi értelme nincs annak, hogy ott legyenek. Ahogyan nincs értelme annak sem, ha ugyanezek a magukat rendszer-ellenzékinek nevező pártok – a testületekbe be nem került tagjaik mozgósításával – az utcán rázzák az öklüket.

(A kimenettől függetlenül:) Az ellenzéki pártok eddig is visszaéltek azzal, hogy nem teremtődtek meg a változás feltételei Magyarországon – úgy döntöttek, hogy ebben a helyzetben a számukra előnyös, ha ők szerepelnek az Orbán-rendszer kritikusai szerepében. Ők, akik elfogadják a hazánkban fennálló autokrácia informális játékszabályait, és engedelmes viselkedésükkel megkímélik Orbánt attól, hogy az akarata keresztülviteléhez diktatórikus módszereket kelljen alkalmaznia – a korrupciós lehetőségek biztosítása meg a kiemelt helyzetű ellenzékiek megvásárlása helyett. Majd ha lesz igazi ellenzék, akkor alkalmazásra kerül nálunk is a putyini metodológia. Az másféle vállalást kíván meg azoktól, akik ellenzékieskedésre adják a fejüket. (Egyébként most is – biztos, ami biztos – rendkívüli állapot van érvényben, és a szabályai, ahogy már 2015-ben, a törvénycsomag elfogadása előtt megírtam a Népszabadságban, borzasztó dolgokat tesznek a kormány számára lehetővé, úgy értem: jogilag is.)

Ellenzéki szempontból kedvezőtlen kimenet esetén azon a hétfői másnapon megtudjuk majd az önkritika lehetőségével nem élő ellenzéki politikusoktól és pártoktól – no nem azt, hogy igaztalanok voltak a győzelmi ígéreteik –, hanem azt, hogy min múlott, hogy a várakozásaik mégsem tudtak beigazolódni. A kommunikációs taktikájuk lényege az lesz, hogy lehetőleg a felismerhetetlenségig összekeverjék morális, a politikai és a hatalomtechnikai kérdéseket, valamint hogy a szavazóikat érzelmileg korrumpálják.

Tisztázzunk néhány dolgot, elővigyázatosságból, erre a kimenetre:

Az például nem morális, hanem hatalomtechnikai kérdés, hogy Puzsérral nem jött létre megállapodás az együttműködésről. Az viszont politikai kérdés, hogy az ellenzéki pártok között csak hatalomtechnikai megállapodás jött létre ("egy az egy ellen"), de nem született közös, a választók előtt együtt képviselhető program, sőt még csak kísérlet sem történt erre. Budapesten például tavaly tavasszal elhatározták az ellenzéki pártok (a kezdeményezésemre), hogy ősztől kezdődően 4–5 népszavazási téma közös lefuttatásával és az ehhez szükséges folyamatos utcai jelenléttel hozzák magukhoz közelebb a választókat – azután a nemes tervet kiszorította az előválasztás belterjes programja, ami minden szellemi és szervezési energiát képes volt lekötni.

Nem politikai, hanem morális kérdés, hogy Orbán is korrumpálja érzelmileg a saját választóit. Az más lapra tartozik, hogy szakszerűbben – az ellenzék irigyli is a kegyetlenségig menő következetességét. Ám aki az emberek szellemének felszabadítása helyett a manipulálásukra, agyvelejük tönkretételére határozza el magát – I decided to be a villain –, annál a következetesség hiánya nem erény, hanem bűn. Piti bűn, igaz. De nevetséges bűn. És végképp nem szánalomra igényt tartható bűn. Azért hazudtam nektek, hogy megmenthesselek benneteket, mert ha az igazat mondtam volna, nem fogadtátok volna el, és nem bíztatok volna bennem. Az ellenzéki pártok annyit megtanultak Gyurcsány 2006-os tévedéséből, hogy nem mondják ezt ki. De oda nem jutottak el, hogy ne is gondolják úgy, hogy ők, ha lehetne, tulajdonképpen szeretnék, és némiképp tisztelnék azokat, akiket átvernek.

Demokratának lenni annyi, mint nem félni – az emberek véleményétől.

Az én véleményem például az, kedves barátaim, hogy a legtöbb jót azzal tennétek az országnak vereség esetén, ha eltűnnétek a színről.

Vasárnap szavazok. Arra, akik lehetnétek.

A szerző közgazdász