Itthon hvg.hu 2019. október. 03. 11:23

Szlovák drukkereket verő magyar szurkolókat fogott a rendőrség

A hat férfit a ferencvárosi rendőrök kerítették kézre.

Két szlovák férfi még a szeptember 9-i Magyarország–Szlovákia Eb-selejtező után jelentette a rendőrségen, hogy megverték őket, három másik szlovák drukker bántalmazását pedig a Szlovák Nagykövetség jelezte másnap a hatóságnál.

A nyomozás során a rendőrök megállapították, hogy az előbbi esettel összefüggésben három gyömrői férfi gyanúsítható, a 25 éves P. Bálint, a 29 éves V. Gábor és a 33 éves V. Attila. Őket szerda délelőtt a lakásukon fogtak el.

Ugyanazon a napon a másik három, Budapesten élő verekedőre, 25 éves G. Dánielre, a 23 éves K. Gergelyre és a 29 éves P. Norbertre is lecsaptak.

Behívatta a szlovák külügy a magyar nagykövetet a magyar-szlovák meccs miatt

Pető Tiboron a magyar szurkolók viselkedését kérik számon.

A nyomozók három férfit súlyos testi sértés bűntett, kettőt garázdaság bűntett, egyet pedig súlyos testi sértés bűntett kísérlet, és könnyű testi sértés vétség megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki gyanúsítottként, és kezdeményezik bíróság elé állításukat.

A hat férfi közül öt beismerte, hogy elkövette a bűncselekményt.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.