Itthon hvg.hu 2019. október. 02. 05:39

Viharral, felhőszakadással köszönt be az igazi ősz

Az ország teljes területére figyelmeztetést adtak ki.

Az egész országra kiadta szerdára a figyelmeztetést az Országos Meteorológiai Szolgálat a várható zivatarok miatt. Az ország legnagyobb részén elsőfokú, Somogy és Zala megyében másodfokú figyelmeztetés van életben. Vas, Somogy és Zala megyét emellett még felhőszakadásokra is figyelmeztették, ott rövid idő alatt 25-30 milliméternél is több esőt hozó záporok jöhetnek.

Napközben északnyugat felől érkezik egy csapadékrendszer. A front előterében nyugat, délnyugat felől labilizálódik a légkör. Ennek hatására a késő délelőtti, déli óráktól kezdve előbb a nyugati, délnyugati országrészben, majd délutántól már a Dunántúl egészén és a Duna-Tisza közén, estétől, késő estétől pedig a Tiszántúlon is záporok, zivatarok kialakulására lehet számítani, melyek rendszerekbe is szerveződhetnek. Elsősorban a nyugati, délnyugati országrészben hevesebb zivatarok is kialakulhatnak. A zivatarokat viharos széllökések, lokálisan nagyobb mennyiségű csapadék, esetleg jégeső kísérheti.

A mostani előrejelzés szerint csütörtökön az ország keleti felében lehet zivatar, erős szélre pedig északkeleten és a Dunántúl északi, valamint nyugati részén is készülni kell holnap.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.