Itthon hvg.hu 2019. szeptember. 09. 08:51

Több ezren kaptak diplomata-útlevelet az Orbán-kormánytól

A Külügyminisztérium 16952 diplomata-útlevelet állított ki 2010 óta – értesült a Népszava. A lap a tárcától közérdekű adatigényléssel azt is megtudta, hogy jelenleg összesen 7657 ilyen okmány van használatban.

Külügyi forrásaik szerint „ez kicsit magas szám”. A külügyi állományt 700, a külképviseleteken dolgozó apparátus létszámát nagyjából ezerfősre becsülték. Korábban is szokásban volt, hogy képviselők, pártok vezető politikusai, országos hatáskörű szervek vezetői diplomata-útlevélhez jutottak, ami ugyancsak nagyjából ezres kört jelent. Továbbá az útlevél-tulajdonossal utazó hozzátartozók is kaphatnak ilyen okmányt, de a lap szerint ezzel együtt is

több száz, de akár több ezer olyan ember lehet, akinek esetben erősen kérdés, miért jutott diplomata-útlevélhez.

A tárca jogszabályi tiltásra hivatkozva azt nem árulta el, hogy kik és mi alapján kapták meg az okmányt, ezt korábban perek árán sem volt hajlandó elárulni az Orbán-kormány.

A jogszabály ugyan pontosan meghatározza, hogy milyen állami tisztségek után jár diplomatavízum, azonban egy gumiparagrafusnak köszönhetően a kormány lényegében annak adhat ilyen útlevelet, akinek akar. Éppen diplomáciai kiküldetésben lévő személy is kaphat ilyen dokumentumot, illetve „rendkívül indokolt esetben” szakminiszteri javaslatra a külpolitikáért felelős miniszter engedélyezheti az okmány kiadását.

Korábban az Átlátszó írta meg, hogy Habony Árpád az év elején diplomata-útlevélért folyamodott Szijjártó Péter külügyminiszterhez, aki február közepén jóváhagyta az igénylést. Azóta sem derült ki, hogy a nem hivatalos miniszterelnöki főtanácsadó pontosan milyen okból jutott ilyen okmányhoz.

Az 2014-ben került nyilvánosságra, hogy Kóka János, a Gyurcsány-kormány gazdasági minisztere is Orbánéktól kapott diplomata-útlevelet, akárcsak Tarsoly Csaba, a csődbe jutott Quaestor-cégcsoport vezetője.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.