Itthon hvg.hu 2019. augusztus. 26. 15:30

Nagy Blanka belépett a Momentumba

Láttuk már MSZP-s és DK-s rendezvényen is.

Önkormányzati választás 2019
Friss cikkek a témában

Nemrég megírtuk, a szabad szájú fiatal elindul az önkormányzati választáson, Kiskunfélegyházán lenne önkormányzati képviselő. Nagy Blanka most közösségi oldalán azt írja:

mától a Momentum tagjaként küzd a kormány ellen.

Azt írja bejegyzésében, lassan egy éve, hogy megismerhették a nevét, barátokat szerzett ez idő alatt, olyan emberekkel találkozott, akik visszaadták a hitét, momentumosokkal, LMP-sekkel, DK-sokkal, MSZP-sekkel, jobbikosokkal, satöbbi.

„Így, lassan egy év után döntöttem. A politikai pályafutásomat a Momentum Mozgalom lila színében fogom folytatni – írja, majd azt is megmondja, miért döntött így. – Azért, mert bennük láttam egy olyan lehetőséget, amely a változás irányába tudja terelni a jelenlegi helyzetet. Szimpatikusnak találtam, hogy egy olyan pártról van szó, amely most kezdi felépíteni a múltját, a jelenét, s a jövőjét. Számomra fontos, hogy egy olyan csapattal dolgozzak együtt, akik pontosan tudják, hogy a mai 21. századi embernek miféle életmódra, világra van szüksége.”

Nagy Blanka teljes bejegyzését itt éri el:

Hirdetés