Most indul az önkormányzati kampány, amelyben öt éve Orbán Viktorra nagy szerep hárult. Idén sem lesz ez másképp, úgyhogy megnéztük, mire volt elég a személyes jelenléte a 2014-es polgármester-választás előtt.
Ma indul az október 13-ig tartó verseny, főpolgármestert, polgármestereket és helyi képviselőtestületeket választ az ország. A hvg.hu oldalán meghatároztunk már 10 csatateret, olyan városokat és fővárosi kerületeket, ahol valódi versenyre kényszerül a Fidesz, ahol szoros lehet a végeredmény a kormánypárt és az ellenzék jelöltjei között.
Öt éve is voltak ilyen csataterek, Orbán Viktor közösségi oldalán visszakerestük és ennek segítségével felidézzük, hol járt a miniszterelnök a kampányidőszakban. Az öt évvel ezelőtti Páneurópai piknik és a kötcsei polgári piknik után a miniszterelnök még tartott egy lélegzetvételnyi szünetet, majd szeptember végén "munkába állt", az azt követő két hétben keresztbe-kasul bejárta az országot, hogy megtolja a kormánypárt akkori jelöltjeit.
Hasonló lehet az idei forgatókönyv is. Megkérdeztük Havasi Bertalant, Orbán Viktor sajtófőnökét, hogy a kormányfő idén is részt vesz-e személyesen a kampányban, amennyiben igen, hol és mikor. Havasi válasza szerint
Orbán Viktor természetesen részt vesz majd a Fidesz kampányában,
de részleteket nem árult el. Csak annyit, hogy hivatalos programjairól, illetve a részvételével zajló kampányeseményekről
a megszokott módokon, a kellő időben adnak tájékoztatást.
Korábbi kampányokban előfordult, hogy Orbán váratlanul felbukkant valahol, a sajtó pedig csak utólag értesült erről, adott esetben a miniszterelnök Facebook-oldaláról.
Nem lennénk meglepve, ha Orbán feltűnne a csataterek többségében.
Az első látogatatása öt éve szeptember elején volt, a Debreceni Egyetemi akkori tanévnyitóján, járt néhány átadón is (az átadások és szalagátvágások az önkormányzati kampány elengedhetetlen kellékei, kéz a kézben jár olló és politikus akkor), az igazi körút azonban szeptember legvégén, Pakson kezdődött. A következő két hétben Orbán 13 helyszínen járt (tizennégyszer, ugyanis Bicskére kétszer is ellátogatott), október 7-én például Szegedről, Makóról és Békéscsabáról is bejelentkezett közösségi oldalán.
Az alábbi térképen feltüntettük Orbán útját, narancssárga lett a város vagy kerület, ahol később a választáson nyert a Fidesz, fekete, ha kikaptak. Megjegyzésként pedig feltüntettük az első és a második helyezett elért eredményét.
- Orbán Viktor paksi látogatásnak az ad sajátos bukét, hogy a Fidesz ezután megsemmisítő vereséget szenvedett Süli Jánostól, akit időközben Paks-ügyi miniszternek kértek fel a Fidesz-kormányba, ő pedig elfogadta. A kormánypártok akkor Kozmann György többszörös világ- és Európa-bajnok, kétszeres olimpiai bronzérmes magyar kenust indították, hiába. Megjegyezendő, Süli akkor sem állt távol a kormánypártoktól, részt vett a Fideszhez köthető Kisgazda Polgári Egyesületben is.
- Szeged minden választáskor kötelező kör, rendszeres vendég ott Orbán, de a Tisza-parti város bevehetetlennek bizonyult a kormánypártoknak. Pedig Orbán lezseren érkezett és még az akkori Fidesz-jelölt Kothencz János kilencedik emeleti panellákásában is járt. Szeged mellett Makót és Békéscsabát is útba ejtette a kormányfő, ezek közül a békési megyeszékhelyen is elbukott a Fidesz jelöltje. A független, de jobbikos támogatással induló Szarvas Péter nyert, aki mögé idén beállt a Fidesz. Makói látogatásán Orbán egy padon állva szólt az emberekhez, Szegedre pedig úgy ment, hogy még a helyi sajtó sem tudta pontosan, mikor érkezik.
- Hiába ment el Orbán Salgótarjánba, nem tudott annyit lendíteni a jelöltjén, hogy ha hajszállal is, de ne kapjon ki a baloldal jelöltjétől. Dóra Ottó ötven szavazattal győzött öt éve. A találkozóról a helyi kormányhivatal is beszámolt. Kiderült, Orbán Viktor ott és akkor járt először integrált kormányzati ügyfélszolgálaton.
- Szombathelyen viszont segített a miniszterelnöki jelenlét a Fidesznek és Puskás Tivadarnak, szoros versenyben, három százalékkal verte meg a baloldali indulót. Itt is a nép egyszerű gyermeke szerepet hozta a kormányfő, egy székre állva, az utcán tartott rögtönzött kampánygyűlést. A szintén útba ejtett Miskolcon nagyarányú lett a Fidesz győzelme, talán azért, mert személyesen is feltárcsázta Orbán a választókat.
- Nem meglepő, hogy Esztergomba is ellátogatott Orbán Viktor. 2010-ben Tétényi Éva nagy meglepetésre legyőzte a fideszes indulót, sokan felkapták a fejüket az akkori Fidesz-buktára. 2014-re – szoros versenyben – visszavette a várost a Fidesz, amihez Orbán látogatása is hozzájárulhatott.
- A választás napján Orbán ellátogatott Csepelre is, az akkori önkormányzati választást fél évvel megelőző országgyűlési voksolás idején az ellenzék és Szabó Szabolcs legyőzte Németh Szilárdot, de októberben Borbély Lénárd és a Fidesz vitte a polgármesteri széket.
- Kilóghat a sorból Nagyatád, Orbán tanműhelyt adott át a somogyi városban öt éve szeptember 30-án, szalagot is vágott át, azt is elmondta, hogy „munkások nélkül nem fog előremenni az ország”, de ez sem segített, a helyi Nagyatádért jelöltje legyőzte a kormánypárti indulót.
- Érdekesség, hogy Orbán kétszer is járt a Bicskén, de ez sokkal kevésbé szól a Fejér megyei város csatatér jellegének, mintsem annak, hogy Orbán Viktor a közeli Felcsúton nőtt fel.
(Kiemelt kép: Orbán Viktor 2014-ben Nagyatádon, Facebook)