A miniszterelnök elárulta, milyen, az Orbán-rendszerről szóló könyvekkel találkozott az idei tusványosi beszéde előtt. Csizmadia Ervin és Sárközy Tamás is próbálta értelmezni, mi történik Magyarországon. Egyikük szerint a Fidesz nem is hadakozik valójában Európával, a másikuk azt állítja, Orbánnak döntenie kell, folytatja a radikalizmust, vagy igazi kereszténydemokrata kormányzást hoz létre. Elolvastuk a két szerző művét, nagy kérdés, hogy vajon a kormányfőnek mennyire tetszettek az ott leírtak.
„…hadd mondjak néhány szót arról, hogy hogyan értelmezzük azt, ami Magyarországon történik. Ennek a kérdésnek, vagyis hogy mi is történik Magyarországon, az elmúlt években szép irodalma kerekedett. Volt az első fecske, Tellér Gyula, aztán már csak az idei évben két komoly munka jelent meg ezzel kapcsolatban, egyik Sárközy professzor úrnak a tollából, a másik pedig Csizmadia Ervin tollából.”
(Orbán Viktor beszéde a XXX. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban, részlet)
Ritkaságszámba megy, hogy Orbán személyesen említ olyan közéleti gondolkodókat, akiktől vagy merít, vagy inspirálják őt, de mindenképpen hatnak gondolkodására. Tellér Gyula Széchenyi-díjas szociológust nevezték már Orbán főidelógusának is, az ő Született-e „Orbán-rendszer” 2010 és 2014 között? című könyve volt az, amelyik a nagy vihart kavart 2014-es tusványosi beszéd alapját adta, amikor a miniszterelnök először használta az illiberális jelzőt. A miniszterelnöknek állítólag annyira tetszett főideológusának írása, hogy a Népszabadság akkori információja szerint kiadta a parancsot, minisztereinek is el kell olvasniuk a dolgozatot.
Sárközy Tamás jogászprofesszor említésekor egyértelmű volt, hogy melyik művére gondol a miniszterelnök: neki csak az Illiberális kormányzás a liberális Európai Unióban című könyve jelent meg idén. Csizmadia Ervin politológusnál, a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója esetében viszont nem, így az érintettnél érdeklődtünk, aki
kétségek között volt, maga sem tudta először, mire gondolt Orbán.
Ezután kérdeztük meg Havasi Bertalant, Orbán Viktor sajtófőnökét, miből merített pontosan a kormányfő. „A Méltányosság Politikaelemző Központ Követési távolság – Európa a magyar nyilvánosság öt szegmensében című kiadványáról van szó, azon belül is Csizmadia Ervin, a központ vezetőjének írásáról (Mintakövetés vagy mintaformálás)” – jött a szokatlanul gyors válasz.
Csizmadiát egyébként nem először nevesíti Orbán, az elmondások szerint a politológus korábbi könyvét (A politikai fejlődés logikája) a kormányfő egy korábbi kötcsei előadásában is szóba hozta.
Elolvastuk mindkét írást
A Mintakövetés vagy mintaformálásnak már az alcíme is beszédes: „Mit örökölt és mit változtatott meg a Fidesz az 1989–90-es demokratizálás Európa-képéből?”, Csizmadia azt írja a bevezetésében, hogy a kormány megítélése a nemzetközi és a hazai liberális és baloldali politikai nyilvánosságban eléggé lesújtó, az általános vélemény szerint a jelen rendszer nem demokrácia, sokkal inkább a demokrácia és a diktatúra között elhelyezkedő hibrid rezsim.
Csizmadiát az érdekelte, „hogyan lett az átmenet elitjei által kifejlesztett mintakövető Nyugat-felfogásból egy mintaformáló Nyugat-felfogás. És az is, hogy vajon a mintaformálás Európa-ellenességbe torkollott-e, vagy sem.” A Méltányosság vezetője írásában hangsúlyozza, hogy a magyar történelemben nemcsak a mintakövető nyugatosság volt és van jelen, hanem egy másik is, amit mintaformálónak nevez. Előbbit inkább a baloldalhoz és a liberálisokhoz köti, utóbbit a jobboldalhoz – ráadásul a Fidesz lett az a párt,
amelyik nem kötődve az átmenet mintakövető hagyományhoz, egy rivális Európa-szemléletet honosíthatott meg.
Csizmadia tanulmányából kirajzolódik, hogy a Fidesz teljesen mást gondol Európáról, valamint Magyarország Európai Unióban betöltött szerepéről, mint elődei, az új nemzeti önmeghatározásról pedig Orbán tusnádfürdői beszédei a legsokatmondóbbak. Az egyik fő megállapítás az, hogy:
a Fidesz rendkívül célratörően törekszik arra, hogy az EU működésének a közelébe férkőzzön, ez által azt belülről ismerje meg, és az EU-t végső soron ne külső erőtérként, hanem a „nemzeti politika szempontjából” hasznosítható keretként értelmezze. Bármennyire is úgy tűnik tehát, hogy a Fidesz Európa ellenfele, valójában egy olyan követelményt fogalmazott meg és állított mércéül, amelyet a késő Kádár-kor elitjei még nem tudtak: döntéshozatalban közel kerülni a legfelsőbb szintekhez, és befolyásolni azt, ami ott történik.
Feltételezem, hogy érdekesnek találta Orbán – Csizmadia Ervin reagál |
hvg.hu: Mire gondolt, amikor Orbán Viktor név szerint említette? Csizmadia Ervin: Meglepődtem, de az a miniszterelnök korábbi beszédeiben is feltűnt, hogy ha nem is direkt módon, de szokott hivatkozni olvasmányaira. Írásom teljesen nyilvános, tehát bárki olvashatta, ő is. hvg.hu: Mi lehet az oka annak, hogy most nevesítve hivatkozott olvasásélményeire? Csizmadia Ervin: Valószínűleg az, hogy tavasszal volt a Méltányosság Politikaelemző Központnak egy rendezvénye. Erre meghívtunk egy kormánypárti és egy ellenzéki politikust, Orbán Balázs államtitkárt és Dobrev Klárát. A beszélgetés előtt mutattuk be a Követési távolság. Európa a magyar nyilvánosság öt szegmensében című e-könyvünket, az öt tanulmányból én írtam az egyiket. Nyilván e bemutató is hozzájárult ahhoz, hogy a miniszterelnökhöz eljutott kötetünk, és benne az én dolgozatom híre. hvg.hu: Mi a tanulmánya jelentősége meglátása szerint? Illetve mi az, ami Orbán figyelmét is felkelthette ebben? Csizmadia Ervin: Ez a tanulmányom lényegében sűrítetten tartalmazza azt, amit 2017-es A magyar politikai fejlődés logikája. Összehasonlítható-e a jelen a múlttal, és ha igen, hogyan? című könyvem tartalmaz, ami megpróbálja a Fideszt is elhelyezni a hosszú magyar politikatörténetben. A mostani rövidebb tanulmány átveszi a 2017-es könyv két kulcskategóriát: mintakövető és mintaformáló. Én úgy ítélem meg, hogy a magyar politikában az Európához való viszonyban hosszú ideje jelen van a mintakövető (ez manapság inkább az Orbán-kormány ellenzéke) és a mintaformáló (ez jellemző a kormányra) attitűd. Feltételezem, hogy e kategóriákat érdekesnek találta a miniszterelnök. |
Ne kiáltsunk diktatúrát!
Sárközy Tamás vaskos könyvében a jelen politikai rendszer meghatározásával próbálkozik, szerinte nem helyes diktatúrát kiáltani, de még autokráciát sem. A HVG-nek adott interjújában arról beszélt, hogy ez nem a nyugat-európai minta szerinti demokrácia, hanem egy sajátos kelet-közép-európai kormányzati rendszer, amelynek vannak ugyan autokratikus vonásai, de nem autokrácia, hanem – ahogy könyvében írja – a modern tömegdemokráciát érvényre juttató kormányzati rendszer. A már említett 2014-es tusnádfürdői Orbán-beszédről a jogászprofesszor azt írja, hogy
az illiberális fogalomnak a 2010 után kialakított magyar államműködésre, kormányzásra való alkalmazása nemzetközileg nekünk sokat ártó politikai hiba volt Orbán Viktor részéről.
A szerző tehát elutasítja a korábbi orbáni öndefiníciót, hogy illiberális államban élnénk, Sárközy politikai öngólnak tartotta a kifejezést – talán nem véletlen, hogy a kormányfő először kereszténydemokráciára, majd idei beszédében keresztény szabadságra változtatta azt, miben is élünk; a „régi vágású kereszténydemokráciáról” maga Sárközy is azt mondta, az ő szívének különösen kedves. Könyve egy későbbi fejezetében Sárközy hosszan ír az Orbán karizmatikus személyéhez fűződő vezérdemokráciáról, de a szerző azt állítja, hiába tartják a kormányfőt ellenfelei szélsőségesen jobboldalinak, szerinte nem az, kormányzati politikájában jobboldali és baloldali elemek is keverednek, ráadásul
nincs olyan politikus, aki a jelenlegi helyzetben „országvezetésre” alkalmas lenne. Magyarország így könnyen tudott „Orbanisztánná” változni.
Sárközy állítja, Orbán a sajátos magyar kelet-európai kormányzati formára való áttérést eredményesen végrehajtotta, egy kvázi prezidenciális, centrális kormányzás épült ki, annak előnyeivel és hátrányaival. „Ez az állam biztosítja a szabadságot, az emberi alapjogokat, de nem ad teret a korlátlan individualizmusnak, szankcionálja a joggal való visszaélést, biztosítja a jogok és kötelezettségek összhangját, egyben a közösségi értékek érvényesítését is. (…) Az illiberális államban piacgazdaság van, de ez egy irányított nemzeti piacgazdaság. Az ilyen, a népszuverenitáson alapuló és ebben az értelemben igenis populista, a jólétet, a szabadságot a biztonsággal összekötő illiberális állammodell pedig terjed az európai közgondolkodásban, közpolitikában, és
előbb-utóbb uralkodó állameszmévé válhat az Európai Unióban is.”
Könyve végén Sárközy kiindul abból a papírformából, hogy a mostani rendszer 2022-ig, de akár 2030-ig is fennmarad (bár szerinte választáson legyőzhető a Fidesz), azonban válaszút előtt áll Orbán és a kormányzás: vagy folytatja a radikalizmust nemzetközi és belpolitikai vonalon, vagy a szélsőségek lefaragásával valóban egy igazi kereszténydemokrata kormányzás jön. „Magam részéről én az utóbbiban reménykedem” – írja.
Sárközy azt a már említett HVG-s interjúban is kijelentette, a „kormányzásról szóló könyveimet is igyekszem középről írni. Elismerni, ami pozitív, és rámutatni, ami negatív.” Írását Déry Tiborra utalva azzal fejezi be: ítélet részéről változatlanul nincs.
Ítéletet Orbán sem hozott tusványosi beszédében, de az biztos, hogy ismeri Csizmadia és Sárközy írását, hatottak a miniszterelnökre az ott leírtak.
Orbánnak már csak a szó nem tetszik
Azzal, hogy Orbán nevesített két gondolkodót, igazolta, neki és politikájának is – legyen az bármennyire is pragmatikus – szüksége van politológiai kapaszkodókra, amibe időről időre becsomagolhatja, mi az illiberalizmus vagy épp a kereszténydemokrácia. Idei meghatározása szerint
ma illiberális az, aki védi a határait, aki védi a nemzeti kultúráját, és elutasítja a külső beavatkozást és birodalomépítési kísérleteket.
Csak magával a szóval nincs kibékülve, ahogy az erdélyi fesztiválon fogalmazott:
már csak azt a mondatot vagy szóösszetételt kéne megtalálnunk, amely az alapvetően negatívnak hangzó illiberális szónak megadja a pozitív értelmét, hiszen fölfogásunk szerint csupa jó dolgot szeretnénk belesűríteni ebbe a gondolatba. És akárhogy is forgatom és gondolkodom, nem tudok jobb definíciót adni, minthogy az illiberális politikának az értelme, az nem más, mint a keresztény szabadság, Christian liberty. A keresztény szabadság és a keresztény szabadság megvédése.
Az, hogy milyen a keresztény szabadság, még megfejtésre vár.
