Itthon hvg.hu 2019. augusztus. 04. 10:46

Húszéves sofőr ütött el egy tizenhat éves kerékpárost, majd elhajtott

A fiatalkorú sérülései maradandó fogyatékosságot eredményeztek.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya büntetőeljárást folytatott egy 21 éves nagykőrösi lakossal szemben.
A rendelkezésre álló adatok szerint 2018. november 6-án 13 óra körül Tiszakécske külterületén, a 4601-es számú úton Kocsér irányába közlekedett egy akkor 20 éves nagykőrösi férfi egy Toyota tehergépkocsival. Haladása során az út 99.775-es méterénél figyelmetlensége miatt későn észlelte az úttest szélén, kerékpárján ülve várakozó 16 éves fiút, akit elütött. A balesetet követően a sofőr megállás és segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt. A biciklis életveszélyes sérülést szenvedett.
Az esetről lakossági bejelentés alapján értesült a rendőrség. Az egyenruhások azonnal a helyszínre érkeztek, ahol rövid idő elteltével megjelent a balesetben részes gépkocsivezető. A férfit előállították a Kecskeméti Rendőrkapitányságra, majd gyanúsítottként hallgatták ki közúti baleset gondatlan okozása vétség, valamint segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
A nyomozás során kirendelt igazságügyi orvosszakértő véleménye szerint a fiatalkorú sérülései maradandó fogyatékosságot eredményeztek.
A közlekedésrendészeti osztály munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezve az iratokat vádemelés javaslatával adták át a Kecskeméti Járási Ügyészségnek.

Büntetőeljárást folytatott a Kecskeméti Rendőrkapitányság egy 21 éves nagykőrösi férfival szemben - írja a police.hu.

Az eset még tavaly novemberben történt Tiszakécske külterületén, a 4601-es számú úton. Az akkor 20 éves férfi egy Toyota tehergépkocsival közlekedett, majd figyelmetlensége miatt elütött egy, az úttest szélén, biciklijén ülve várakozó 16 éves fiút.

A balesetet követően a sofőr megállás és segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt. A biciklis életveszélyes sérülést szenvedett.

Az esetről lakossági bejelentés alapján értesült a rendőrség, akik azonnal a helyszínre érkeztek. Rövid idő elteltével megjelent a balesetben részes gépkocsivezető. A férfit előállították a Kecskeméti Rendőrkapitányságra, majd gyanúsítottként hallgatták ki közúti baleset gondatlan okozása, valamint segítségnyújtás elmulasztása miatt.

A nyomozás során kirendelt igazságügyi orvosszakértő véleménye szerint a fiatalkorú sérülései maradandó fogyatékosságot eredményeztek.

A közlekedésrendészeti osztály munkatársai az iratokat vádemelés javaslatával adták át a Kecskeméti Járási Ügyészségnek.

Hirdetés