„A Magyar Országgyűlés, látva a klímaváltozás és az ökológiai válság egyre súlyosbodó jeleit Magyarországon és az egész világon, kihirdeti a klímavészhelyzetet” – áll a Párbeszéd politikusának, Tordai Bencének a most benyújtott törvényjavaslatában.
Tordai Bence, a Párbeszéd képviselője „klímavészhelyzet Magyarországon és Budapesten” címmel tartott sajtótájékoztatót, annak apropóján, hogy A klímavészhelyzet kihirdetéséről néven törvényjavaslatot nyújtott be (PDF), ami arra vonatkozik, hogy Magyarországon is hirdessék ki a klímvészhelyzetet – ahogy azt például Londonban, Párizsban, Bázelben, Oaklandben vagy Vancouverben már megtették.
A törvényjavaslat szerint a klímaváltozás „már egy-két évtizeden belül felülírja eddigi életvitelünket, és a XXI. századvégére alapjaiban fogja veszélyeztetni az emberi civilizáció létfeltételeit a Földön.” Az is szerepel a javaslatban, hogy
A Magyar Országgyűlés, látva a klímaváltozás és az ökológiai válság egyre súlyosbodó jeleit Magyarországon és az egész világon, kihirdeti a klímavészhelyzetet.
A klímavészhelyzet kihirdetése mellett a normaszöveg kötelezné a kormányt rövid-, közép- és hosszútávú klímaalkalmazkodási stratégia kidolgozására. Ennek értelmében a kormánynak már év végére be kellene nyújtania a klímavédelmi törvényt, a hozzá kapcsolódó rendeleteket pedig 2020 március 31-ig ki kellene dolgozniuk és el kellene fogadniuk.
A klímavédelmi törvény a következő pontokat tartalmazza többek között:
- Magyarország 2030-ra legalább 55 százalékkal csökkenti üvegházgáz-kibocsátását;
- legalább 30%-kal csökkenti energiafelhasználását;
- végső energiafogyasztásának legalább 35 százalékát megújuló energiákból nyeri;
- 2050-re eléri a teljes klímasemlegességet, a nettó nulla üvegházgáz-kibocsátást;
- a klímavédelmi törvény tartalmazza a magyarországi lignit- és szénerőművek 2025-ig való bezárásának szabályozását, tekintettel a munkaerőpiaci és szociális szempontokra;
- a szélenergia hasznosítását korlátozó intézkedések eltörlését;
- a napelemek, napelemes rendszerek és hőszivattyúk áfájának a jelenlegi 27 százalékról a kedvezményes 5 százalékra csökkentését.
Tordai Bence a sajtótájékoztatóján arról beszélt, a klímaváltozás már a mi életünkben érezteti hatásait – ahogy már jelenleg is érezzük.
Ne legyenek illúzióink, a kormánytöbbség még tárgysorozatba sem fogja venni a javaslatot.
Korábban az LMP is követelte már, hogy hirdessenek ki klímavészhelyzetet, de az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottsága elutasította az erről szóló indítványt.
(Mérce)