Itthon hvg.hu 2019. július. 11. 12:33

Visszavárja a strandidőt? Hiába

Hétvégén is marad az évszakhoz képest hűvösebb, szeles viharos időjárás az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint.

Pénteken a Dunántúl nagy részén már reggelre erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd a többnyire zárt felhőzet fokozatosan kelet felé terjeszkedik, a déli órákra a Tiszántúlt is eléri. Addig keleten néhány órára kisüt a nap. Délelőtt nyugaton, később a középső országrészben is szórványosan várható eső, zápor, esetleg egy-egy zivatar is előfordulhat. Mérsékelt marad a változó irányú szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet nyugaton 15 fok körül, másutt 7 és 13 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 26 fok között várható, keleten lesz a melegebb.

Szombaton a naposabb időszakok mellett többnyire erősen vagy közepesen felhős lesz az ég, és többfelé várható zápor, elszórtan zivatar. A délnyugati, nyugati szél nagy területen élénk, néhol erős lesz, zivatarok környezetében a szél viharossá fokozódhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 26 fok között valószínű.

Vasárnap a többórás napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződésre számíthatunk. Szórványosan valószínű zápor, esetleg egy-egy zivatar is kialakulhat. Az északi, északkeleti szél többfelé megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 26 fok között valószínű.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.