Itthon hvg.hu 2019. június. 25. 11:58

52 ezren leszavaztak, érvényes lehet az előválasztás

Az induló jelöltek akkor fogadják el az előválasztás eredményét, ha azon 50 ezernél több szavazó vesz részt.

Kedden délelőtt már 52 ezret mutatott az a számláló, amely az ellenzéki főpolgármester-jelöltek előválasztásán szavazók számát mutatja. Ez pedig azt jelenti, hogy a szervezők és a résztvevők által előre meghatározott érvényességi küszöböt átlépte a voksolás. Eredetileg ugyanis abban állapodtak meg a jelöltek, hogy 50 ezer fős részvételi szám fölött tekintik magukra érvényesnek az előválasztás eredményét. Ezek után a megállapodásuk szerint a legnagyobb támogatottságú jelölt javára a másik két induló visszalép a főpolgármester-jelöltségtől.

Az előválasztáson Karácsony Gergely (MSZP-P), Kálmán Olga (DK) és Kerpel-Fronius Gábor (Momentum) indult el.

Ami az esélyeket illeti, a Závecz-intézet hétvégén megjelent kutatása szerint Karácsony Gergely a legesélyesebb a három jelölt közül, míg a köztévén Galló Béla politológus Kálmán Olgát tartotta befutónak. A szavazáson készített videoriportunkat ide kattintva tudja megnézni. A jelöltek vasárnap esti, ATV-beli vitájukról itt olvashat, arról pedig, hogy Tarlós István főpolgármester hogyan kelt ki mindannyiuk ellen keddi, a kormánymédiában megjelent nyílt levélben, itt olvashat.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.