Itthon hvg.hu 2019. május. 29. 12:15

Gyurcsány visszatért, a Momentum berobbant

A feje tetejére állította az európai parlamenti választás az ellenzéki erőviszonyokat – csupán a Kutyapárt hozta a formáját, a Jobbik, az MSZP és az LMP nagyon kikapott, a DK és a Momentum pedig nagyon nyert. Politikai gyorsleltár a holnap megjelenő HVG-ben.

Az eddigi választásokon is volt már néhány meglepetés, de olyan földindulás, mint amilyen most vasárnap, talán még soha – legalábbis az ellenzéki oldalon. Még a Fidesz eredményvárójában is megfagyott egy pillanatra a levegő, amikor kiderült, hogy a kis DK és a még kisebb Momentum is középpárttá vált. A tavalyi országgyűlés választásokon Gyurcsányék épphogy csak bejutottak a parlamentbe, a Momentum pedig nem ütütte meg a küszöböt sem – ehhez képest most 16, illetve majdnem 10 százalékot értek el.

Hogy mi lesz a vesztesekkel, még kérdéses. Az LMP a tavaly áprilisi szavazatainak 82 százalékát veszítette el, az MSZP-sek többsége a DK-nál landolt, a Jobbik pedig bár számított arra, hogy nem tudja megismételni az országgyűlési választási eredményeit, ekkora pofonra nem számítottak. Három pártnál kell feltenni azt a kérdést: hogyan lehet innen felállni, ha fel lehet egyáltalán? A holnap megjelenő HVG-ben belső információkat, nyilvános adatokat és az önkormányzati választásokat érintő következtetéseket találnak.

HVG
Hirdetés
hvg360 Szentirmai Áron 2025. május. 10. 10:00

Lesből támadó halál – megedzhetjük-e a szívünket, amikor sportolunk?

Az elmúlt években drasztikusan visszaszorult a sportolás közben bekövetkező szívhalál, miközben évtizedek óta stagnál a hirtelen szívleállás gyakorisága. Minek köszönhető ez a fordulat? Mekkora terhelést jelent a sportolás a szívnek, edzhetjük-e a vért pumpáló szervet, és miért gyakoribb a hirtelen szívleállás az amatőr sportolók körében? Hogyan sportoljunk, ha szívproblémáink vannak, kockázatos-e kávét inni edzés előtt? Három kardiológussal beszélgettünk.