A Brüsszel elleni hadviselés konoksága láttán egyre többekben vetődik fel a kérdés, nem fogja-e kivezetni az Orbán-kormány Magyarországot az Európai Unióból, illetve nem löki-e el magától renitens tagját „Brüsszel”. Bár mindez fikció, nem árt egy pillantást vetni a rémforgatókönyv lehetséges és számszerűsíthető következményeire. Farkas Zoltán elemzésének első része.
A szabad mozgás vonzásban
Politikai értelemben busásan megtérül az Orbán-kormánynak a Brüsszel elleni lázadás – annak ellenére is, hogy egyre messzebb merészkedik. Gazdasági értelemben sem érte emiatt különösebb veszteség. Eddig. Ez a helyzet azonban egy szemvillanás alatt megváltozhat, ha az uszítás nyomán a közhangulat netán Huxit-párti lesz, azaz a nép kikövetelné a kilépést az Európai Unióból. Ilyesmi történt Nagy-Britanniában, ahol az egymást váltó kormányok olyan sikeresen mutogattak a brüsszeli bürokráciára, annyi valóságos és összehazudott bűnt zúdítottak rá, hogy a közvélemény többsége a kilépés híve lett. És nem csupán egyetlen napra, hiszen táboruk a 2016. június 23-án tartott népszavazás után sem csökken számottevően, bár a Brexit szemlátomást megoldhatatlan feladat elé állította a parlamenti pártokat.
A brit kormány beszorult a feltétel nélküli kilépést követelők, a fokozatos átmenetet pártolók és a maradni óhajtó csoportok közé. Ebből a megosztottságból ismét a legegyszerűbb üzenettel, leghangosabban kampányoló csoportosulás emelkedett ki, amelynek idén január óta már új pártja is van. Az európai parlamenti választásokra kampányoló Brexit Párt a felmérések szerint a közvélemény-kutatások éllovasa. Igaz, ezt a jól kommunikálható tényt árnyalja, hogy a Munkáspárt és a Konzervatív Párt együttes támogatottsága még mindig nagyobb, és szépen jönnek fel a kilépést elutasító Liberális Demokraták, valamint az EU-ban maradás mellett annak megreformálását szorgalmazó Zöldek is. Csak éppen ebből a szétszórt mezőnyből egyetlen tömb emelkedik ki.
Magyarországnak is megvan a saját monolitikus tömbje. Ennek árnyékában a közvélemény tudathasadásos állapotban leledzik, amennyiben mind a Brüsszel ellen uszító Fidesznek, mind az Európai Uniónak többségi támogatottsága van. Az Eurobarometer legutóbbi felmérése szerint Magyarországon a megkérdezettek négyötöde kötődik Európához, 60 százalékuk az Európai Unióhoz. Többen bíznak az Európai Parlamentben, mint a magyar Országgyűlésben. A válaszolók 43 százalékában pozitív kép él az EU-ról, és csupán 19 százalék látja negatívan; a többiek véleménye semleges. Mindazonáltal elgondolkodtató, hogy a miniszterelnökként, majd köztársasági elnökként a 90-es évek óta EU-ellenes szólamokat hangoztató Václav Klaus Cseh Köztársaságában a lakosság csupán 29 százaléka kötődik az unióhoz, Görögországot leszámítva ott a legkisebb annak támogatottsága. Vagyis ebben a térségben sem tekinthető ártalmatlan és következmények nélküli játéknak a monoton brüsszelezés. Pedig a fejlett országok csoportjába tartozó cseh gazdaság az uniós csatlakozás óta 44 százalékkal bővült, miközben a felzárkózók közé sorolt magyar mindössze 27 százalékkal.
A leegyszerűsítésre, a propagandaszólamok kritikátlan befogadására a magyar közvélemény is hajlamos.
A felszínes következtetések egyike, hogy az Orbán-kormány előbb-utóbb kivezeti Magyarországot az EU-ból. Tartja magát az a vélekedés is, hogy Brüsszel, megelégelve a magyar miniszterelnök illiberális szólamait és kiépülő önkényuralmát, véget vet a tagságának. Az utóbbira azonban nincs lehetőség, kilépést csak tagország kezdeményezhet.
Az uniós alapszerződés 50. cikkelye szerint „saját alkotmányos követelményeivel összhangban a tagállamok bármelyike úgy határozhat, hogy kilép az Unióból”. Ez írja elő a távozás menetrendjét is, beleértve a kétéves határidőt, amit az Európai Tanáccsal közösen meg lehet hosszabbítani. Ez történt Nagy-Britannia esetében, azonban a kilépést szabályozó szerződés jóváhagyásán a brit parlament fennakadt, és az ország a megállapodás nélküli kiesés felé sodródik. A Nemzetközi Valutaalap legutóbbi felmérése szerint a brit gazdaság 2021-ig három százalékpontot veszít a Brexit nélküli fejlődési pályájából. Ehhez átmeneti ideig egyoldalúan a nullára kell csökkentenie importja döntő többségének a vámtételeit, és 2021-ig új kereskedelmi megállapodásokat kell kötnie – azok helyett, amelyek a kilépéssel megszűnnek. Utóbbi lehetetlen. Csakúgy, mint az az állítólagosan felmerült megoldás, hogy a folyamatos gyorsítására a brit kormány kereskedelempolitikai szakértőket importálna.
Ami az esetleges magyar kilépést, a Huxitet illeti, a HVG által megkérdezett szakértők kánona képtelenségnek tartja azt. „Lidérces lázálom, senki nem foglalkozik vele komolyan” – csillapítja a kedélyeket Balázs Péter, a Bajnai-kormány külügyminisztere, korábbi uniós biztos. „Nehéz elképzelni, hogy Magyarország elhagyná az Európai Uniót, ez olyan mértékben ellentétes minden stratégiai, politikai, gazdasági és pénzügyi érdekkel, beleértve a hatalmon lévők személyes érdekeit, amelyek a hatalom megtartásához fűződnek” – véli Felcsuti Péter, a Raiffeisen Bank volt vezérigazgatója.
A közvélemény szemében az EU-tagságnak két mindent elsöprő előnye van. Az egyik a határok lebontása; az utazás, a tanulás és a munkavállalás szabadsága az Eurobarometer felmérése szerint minden más értéket és jellemzőt megelőz, beleértve olyan elvont fogalmakat, mint béke, demokrácia, kulturális sokszínűség. A másik vonzerőt pedig a bőségesen befolyó uniós támogatások jelentik. Kétrészes összeállításunk elsősorban ezekre a tényezőkre koncentrál.
A mozgás szabadsága nyilvánvaló érték egy olyan országban, amelyet évtizedekig szögesdrót választott el szomszédjaitól.
És még nyilvánvalóbbá tették a közelmúlt kellemetlenségei: a német és az osztrák határellenőrzés ideiglenes felállítása. Passaunál például a gépkocsik lelassítása és egyenkénti szemrevételezése rendszerint hosszadalmas várakoztatással jár. Többórás kényszerpihenő esetenként a magyar–osztrák határon is előfordul. Ez önmagában is látványos bizonyíték arra, mivel járhat, ha az uniós tagság óta sokszorosára növekedett közúti áruforgalmat vámkezelésnek vetnék alá.
A késleltetést, az alkatrészek, részegységek célba juttatása körüli bizonytalanságot még ideig-óráig is nehezen viselnék a világcégek magyarországi leányai. Erre nem lehet felkészíteni őket, ezt jól példázza Nagy-Britannia. Néhány nappal a Brexit március 29-ei határideje előtt a doveri kikötő vezérigazgatója, Doug Bannister riadóztatta a csatornán átkelő turistákat, vigyenek magukkal elég enni- és innivalót, mert ha csak két perccel nő meg egy-egy jármű ellenőrzése, 17 mérföldes sor kerekedik. A forgalomra jellemző, hogy évente 2,3 millió turistajármű kel át a doveri kikötőn. Ez pedig csak töredéke az utasszámlálások során Hegyeshalomnál mért forgalomnak.
Százezreket érne személyes veszteség, ha a külföldi munkavállalás vagy a tanulás szabadsága szűkülne vagy odaveszne.
A Demográfiai Portré 2018 című kötet szerint az EU-n kívül Izlandot, Liechtensteint és Norvégiát magában foglaló Európai Gazdasági Térségben, valamit Svájcban 2014-ben 330 ezer, 2017-ben 461 ezer magyar állampolgár élt. A legtöbben Németországban laknak, a második legkedveltebb célország pedig Nagy-Britannia, ahol 2004 és 2017 között 220 ezer magyar kapott társadalombiztosítási számot. A csúcsot a 2012 és 2015 közötti időszak jelentette, évi 22-26 ezer új kérelmezővel. Bár a brit politikai nyilatkozatok és fogadkozások alapján munkavállalásukat, letelepedésüket a Brexit nem veszélyezteti, az elmúlt évek fejleményei láttán nincs garancia arra, hogy a piac- és munkahelyvédő indulatokat a szigetországban a kilépéssel le lehet szerelni. Főleg akkor, ha Nagy-Britannia az EU-val kötött megállapodás nélkül távozna.
A szabadság fő nyertesei a fiatal egyetemisták, gyakornokok, kutatók, akik előtt az Erasmus révén korábban elképzelhetetlenül szélesre nyílt Európa kapuja. Az Európai Bizottság összegzése alapján a program az 1987-es start óta 9 millió fiatalt mozgósított. Elsöprő többségük úgy nyilatkozott, hogy a külföldi tanulás után jobban megbecsüli más kultúrák értékeit, és csaknem minden harmadik erasmusosnak más nemzetiségű élettársa, párja van. Lehet, hogy ez a következmény nem pontosan illeszkedik a magyar kormány demográfiai terveibe, de ez feltehetőleg elnézhető mellékkörülmény a megszerezhető tudástöbblethez és kapcsolati hálóhoz viszonyítva.
Magyarország az uniós tagjelöltekkel együtt 1998-ban csatlakozott az Erasmushoz, azóta több mint 230 ezer magyar tanuló, oktató, önkéntes vagy gyakornok vett részt valamelyik programban. Annak vonzereje a 15–30 éves korosztály véleményében is tükröződik. Arra a kérdésre, hogy a következő esztendőkben minek kell elsőbbséget kapnia az EU politikájában, a magyar fiatalok 65 százaléka válaszolta azt, hogy az oktatás és a képzés javításának, a tanulók, egyetemi hallgatók, gyakornokok szabad mozgásának. Szerintük ez a második legfontosabb teendő az egészség és a jólét javítása után – ezt 69 százalék választotta. Összehasonlításképpen, a képzési szabadság uniós átlagértéke 56 százalék volt – ennél több voks csak a klímavédelemre jutott –, a jólétet, az egészség védelmét viszont csak 44 százalék tekintette uniós prioritásnak. (Minden megkérdezett legfeljebb öt célt jelölhetett meg.)
Az Erasmus jelentősége a brit kilépés miatt szűkülő 2021–2027-es uniós költségvetésben sem fakul, sőt pénzügyi kerete megduplázódhat, 30 milliárd euróra ugrik, ami 12 millió fiatal külföldi tanulmányait, pályakezdését segíthetné meg – feltéve, hogy a tagországok a bizottsági javaslatot elfogadják. Amúgy pedig a britek sem akarják elbukni az Erasmust. Ha szabályosan távoznak az EU-ból, részvételük 2020 végéig zavartalanul folytatódik. Ha viszont a kilépési szerződés nélkül esnek ki, a programok elvileg leállnak. A kormány az EU illetékeseivel ebben az esetben is igyekszik megoldást találni arra, hogy a tanulók, gyakornokok lehetőségei és a brit földön futó Erasmus-programok a lehető legkevésbé sérüljenek. Mivel ebben az esetben uniós pénzekre a britek nem számíthatnak, a kormány garanciát vállal a programok folytatására.
(Cikkünk második részében azt vizsgáljuk, mennyire rendítené meg a magyar gazdaság alapjait a kilépés.)
A hvg.hu az Európai Parlamenttel együttműködve számol be ebben a fél évben az uniós intézmények tevékenységéről, a közösséget érintő döntésekről, és ezek hatásairól. Az EP a tartalomért nem vállal felelősséget.
