Itthon hvg.hu 2019. május. 20. 10:34

Minden kórházban ellenőrzik az ólommellények állapotát

Soron kívüli ellenőrzést rendelt el az Állami Egészségügyi Ellátó Központ.

Elrendelte az Állami Egészségügyi Ellátó Központ a sugárvédelmi szabályzatok és védőfelszerelések soron kívüli felülvizsgálatát – értesült a MedicalOnline. A múlt héten derült ki, a Péterfy Sándor Utcai Kórház dolgozói szerint már nem védik őket a röntgensugarak ellen az elöregedett védőfelszerelések, a kórház sugárvédelmi szabályzata pedig évekkel ezelőtt lejárt.

A lap úgy tudja, az ÁEEK valamennyi, a fenntartása alatt álló intézménytől bekérte a sugárvédelmi szabályzatokat, a vonatkozó engedélyeket és a védőfelszerelések meglétét és állapotát tartalmazó beszámolókat.

A Népszava korábban arról írt, hogy az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) munkatársai kedden hatósági ellenőrzést tartanak az intézményben. A Péterfy-kórházban utoljára két évvel ezelőtt járt az OAH, akkor néhány hiánypótlás mellett – ami akkor meg is történt – rendben találta az intézmény szabályzatait és működését.

Hullán Szabolcs, az OAH főigazgató-helyettese korábban azt nyilatkozta, hogy a Baleseti Központra – mint a Péterfy-kórház telephelye – kiadott sugárzásvédelmi szabályzat valóban lejárt 2017 novemberében, de az intézmény másik két telephelyére vonatkozó engedély 2020-ig érvényes. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint pedig a központban 50 darab köpeny áll a dolgozók rendelkezésére, ezek közül a 21 legrégebbi is alkalmas a sugárvédelemre. Hozzátette azt is, hogy a kórház már megkezdte a hiányzó szabályzat megújítását, és újabb védőfelszereléseket, köztük pajzsmirigyvédőt és ólomkesztyűket is beszerzett.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.