Nem módosított a javaslaton a kormány, csak az idén július elseje után született harmadik gyerek után engedik el a 4 millió forintot a jelzáloghitelből.
A megemelt összegű jelzáloghitel-elengedés és a babaváró támogatás a 2019. július elseje után születendő gyermekek után vehető majd igénybe - hívta fel a figyelmet az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.
Novák Katalin elmondta, hogy július elsején lép hatályba a hétpontos családvédelmi akcióterv négy eleme: a babaváró támogatás, a családi otthonteremtési kedvezményhez (csok) kapcsolódó kedvezményes hitel a használt ingatlanok vásárlásához, a jelzáloghitelek egy részének elengedése, valamint a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása.
A jelzáloghitel egy részének elengedéséről szóló, július elsejével hatályba lépő jogszabályt pénteken egyértelműsítették. Novák Katalin azt mondta, a megemelt, 4 millió forintos támogatást a 2019. július 1. után született, a családba harmadikként érkező gyermekek után lehet majd igénybe venni.
Új elem, hogy július 1. után a második gyermek érkezésekor 1 millió forintot írnak jóvá a fennálló ingatlanfedezetű jelzáloghitelekből. Az igényeket a várandósság 12. hetétől lehet benyújtani.
A július elsejét megelőzően megszületett gyermekek esetén csak a harmadik gyermek után lehetett igényelni 1 millió forint jóváírását - mutatott rá az államtitkár.
Noha többezer érintett család kérte, hogy minden 2017 után született harmadik gyermek után engedjenek el 4 millió forintot a hitelükből az 1 millió helyett, a kormány végül nem módosított a családvédelmi akcióterven, és csak a július 1-je után születendő harmadik gyerekek után jár a négymilliós támogatás.
(Via MTI, RTL Klub.)
* * * Milliókat lehet spórolni a legolcsóbb lakáshitel kiválasztásával!
A lakásvásárlás előtt állóknak sokszor hitelre is szükségük van céljuk megvalósításához. A jelenlegi gazdasági környezetben még fontosabb megtalálni a legolcsóbb ajánlatot, amivel akár milliók is megtakaríthatók. Ehhez érdemes a Bankmonitor lakáshitel kalkulátorát használni.