Így akarták megmutatni, hogy Európa két lehetséges út közül választhat, az egyik Orbáné, a másik a szociáldemokratáké.
A szociáldemokraták lehetséges együttműködéséről tárgyalt Bécsben Ujhelyi István, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) európai parlamenti képviselője és Andreas Schieder, az ugyancsak ellenzéki Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) európai parlamenti (EOP) listavezetője.
Mindkét politikus megerősítette: nem véletlen, hogy találkozójuk egybeesik a szabadságpárti elnök Heinz-Christian Strache osztrák alkancellár budapesti látogatásával. Az időpont megválasztását azzal indokolták: ily módon szerették volna megmutatni, hogy Európa két lehetséges út közül választhat; az egyik lehetőség, amit Orbán Viktor és Heinz-Christian Strache kínál az embereknek; a másik pedig az, amelyet az európai szociáldemokraták képviselnek.
Az "MSZP-SPÖ: Szociális Európát!" elnevezésű rendezvényen Ujhelyi István úgy fogalmazott: olyan Európát szeretnének, amelyik nem hagy leszakadni egyetlen térséget vagy családot sem; amelyik tudja, hogy egy tagállam, például Ausztria csak akkor lehet boldog, ha legalább annyira boldog és jól fejlődik Magyarország vagy bármely más új keleti tagállam is.
Ujhelyi István arról is beszélt: olyan Európában gondolkodnak, amely nem a korábbi népek által hosszú évszázadokon át gyakorolt háborúskodásáról ismeretes, hanem együttműködik, és tiszteletben tartja az európai népek kultúráját; ugyanakkor tudja, hogy csak akkor van esélyünk a világpolitikában, a világkereskedelemben, a környezetvédelemben és a biztonság megteremtésében, ha Európa egységes.
Magyarország és Ausztria kapcsolatáról úgy vélekedett: az EP-ben szeretne együttműködni az osztrák kollegákkal; a két ország történelme, sorsa ugyanis sok tekintetben összeforrt, és mai érdekeik, értékeik is azonosak.
Ujhelyi István a választópolgárokat az európai parlamenti választáson való részvételre buzdította, és felhívta a Bécsben élő magyarok figyelmét arra, hogy a bécsi magyar nagykövetségen május 17-ig regisztrálhatnak azok, akik ott szeretnék leadni szavazatukat.
Az SPÖ EP-listavezetője, Andreas Schieder azt hangsúlyozta: olyan Európát szeretnének, ahol jogállamiság és sajtószabadság van; és ahol az emberek származásuktól függetlenül egyenlő esélyekkel rendelkeznek.