Kis János filozófus, az SZDSZ alapító tagja és első elnöke, a CEU professzora a legfrissebb Politikatudományi Szemlébe írt tanulmányt „Demokráciából autokráciába – A rendszertipológia és az átmenet dinamikája” címmel. Azt állítja, már nem az a választások tétje, ki nyer, hanem az, hogy a kormánypárt legalább akkorát nyer-e, mint az előző alkalommal, vagy kevesebbet. Magyarország akkor is autokrácia, ha sebezhető. Kis János új fogalmat vezet be, autokratikus áttörésről beszél.
Kornai János már nyolc hónappal a 2010-es választások után azt írta, hogy a politikai formáció, amelyben élünk, autokrácia. Bozóki András és Hegedűs Dániel egy szintén a Politikatudományi Szemlében közölt írásukban 2017-ben kívülről korlátozott hibrid rezsimként szóltak az Orbán-rendszerről.
Kis János amellett érvel a Politikatudományi Szemle által most közölt tanulmányában, hogy a rendszerleíró bizonytalanság látszólagos, nem a rendszer, hanem a kutatói megközelítés okozza a nehézséget. Úgy véli, Kornai autokrácia-tézisét igazolta az idő, bár a politikatudományi konszenzus még ma, Orbán harmadik kétharmados kormányzásának idején sem teljes. Ami az autokratikus áttörést illeti, azt írja, korábban, ha a demokrácia megbukott, katonai puccs vagy elnöki „önpuccs” vetett véget neki, de
a NER létrehozásában nem volt szerepe sem vérontásnak, sem az alkotmányos felfüggesztésnek. A Fidesz 2010-ben szabad és tisztességes választásokon szerzett rendkívüli többséget.
A jogon kívüli erőszak azóta is elhanyagolható Kis szerint, bár azt hozzáteszi: a megfélemlítés és a különféle retorziók igénybevétele rutinszerű gyakorlattá vált. Ráadásul a Fidesz – 2010-es hatalomra jutása után – rövid időn belül hatástalanította a kizárólagos hatalomgyakorlás útjában álló közhatalmi intézményeket.
Mára az autokratikus rezsimek a világ számos pontján eljutottak oda, hogy ismerik a többpárti választás ilyen-olyan formáját, egyre kevesebben tartják fenn uralmukat masszív gyilkosságokkal. A vitán felül álló demokratikus rezsimek és a vitán felül álló autokratikus rezsimek között pedig ott egy szürke zóna, ha pedig – írja Kis – a NER is ebbe a szürke zónába esik, érthető, miért nincs konszenzus a kutatók között abban, ha a rendszert be kell sorolni.
Autokratikus áttörésről ott beszélhetünk a filozófus szerint, ahol
- átfogó, összehangolt támadás zajlik a jogállam valamennyi pillére, továbbá a médiapluralizmus ellen,
- az intézkedések gyors ütemben követik egymást,
- a lehengerlő támadássorozatot a maradék önállóságukat még őrző intézmények nem képesek feltartóztatni.
Az áttörés Kis szerint már végbement, a rezsim fontos vonásai a vitán felüli autokráciához közelítenek, de vannak még demokráciára hasonlító jegyek is, egy-kettő, ideig-óráig.
A teljes intézményi struktúra, a vele járó gyakorlatok és szokások hozzáigazítása az új rendhez – feltéve, hogy az autokráciaépítő hatalmi csoport később sem folyamodik nyílt erőszakhoz, és az alkotmányos eljárásokat sem függeszti fel – további éveket vehet igénybe.
De az biztos, hogy a változások végbe fognak menni, és a filozófus szerint annak, ami ezután jön, az állami intézmények már csak kivételes esetben, csak ideig-óráig állnak az útjában. Záró megjegyzései egyikeként Kis azt írja, a demokrácia nem akkor vált át autokráciába, amikor az autokratikus rezsim kiépülése befejeződött, hanem amikor egy demokráciaidegen párt kormányra kerülve áttöri a garanciális intézmények védvonalát.
Már Kornai esszéjének megjelenése előtt célba vették az alkotmánybíróságot, a médiát és az ügyészséget, majd jöttek a köztisztviselők és a rendes bíróságok, Kis borítékolja:
a következő években le fog zajlani az autokrácia teljes kiépítése.
Attól, hogy az érintett intézmények némelyike még hosszabb-rövidebb ideig folytatja az utóvédharcait, még nem lesz igaz, hogy a rezsim demokrácia volna – írja Kis. Hozzáteszi, a választások megtartása sem jelenti azt, hogy a rezsim a demokrácia és az autokrácia hibrid elegye volna. Ugyanis a filozófus szerint
már nem az a választások tétje, ki nyer, hanem az, hogy a kormánypárt legalább akkorát nyer-e, mint az előző alkalommal, vagy kevesebbet.
Kis szerint a NER tekintélyuralmi rezsim, abból a fajtából, „amely ismeri a választások intézményét és képes hosszabb ideig a diktatúra nélkül fenntartani magát”. Hogy meddig nélkülözheti egy ilyen rezsim a diktatórikus hatalomgyakorlás eszközeit, az kívül esik a most bemutatott tanulmány keretein, Kis erről csak annyit ír, ha elemzése helytálló, akkor
a korlátozottan kompetitív tekintélyuralmi rezsimek abban az esetben is autokráciák, ha netán az derül ki róluk, hogy sebezhetők, vagy egyenesen az, hogy lehetségesek válsághelyzetek, amikor a teljes hatalmi apparátus sem tudja megakadályozni, hogy a rezsimnek választás útján vessenek véget.
Kép: Fortepan
