Megsértették a választási eljárásról szóló törvényt, mert más pártok üzeneteit nem közölték, pedig lett volna rá lehetőségük.
A Kúria a Nemzeti Választási Bizottság 53/2019. számú határozatát megváltoztatja és megállapítja, hogy a TV2 április 15-17-e között a "Tények ", "Tények este", "Tények reggel", "Tények röviden", "Tények extra" című hírműsorainak a választási kampányban való részvétellel összefüggő híreivel megsértette a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény "esélyegyenlőség a jelöltek és a jelölő szervezetek között" alapelvét, áll a Kúria legújabb határozatában.
Ezért a határozat szerint a Kúria a TV2-t eltiltja a további jogsértéstől, és kötelezi, hogy három napon belül a jogsértő közléssel azonos napszakban és ahhoz hasonló módon tegye közzé. A végzés ellen felülvizsgálatnak helye nincs.
A Kúria azt állapította meg, hogy a Fidesz-KDNP jelölő szervezet három egymást követő napon többször is megjelenhetett, kifejthette az Európai Unió bevándorlási politikával kapcsolatos véleményét, míg más jelölő szervezetek részére egy esetben sem adott megjelenési lehetőséget a médiaszolgáltató.
A kiegyensúlyozott tájékoztatás követelménye éppen azáltal nem valósult meg, hogy naponként több műsorszám került adásba úgy, hogy azok mindegyike csak egy jelölőszervezet álláspontját jelenítette meg, holott – a szerkesztői szabadság korlátozása nélkül – az egyes műsorok időtartama is lehetőséget biztosított volna az esélyegyenlőség tartalmi követelmények megfelelő érvényesüléséhez, áll a határozatban.
Ez azt jelenti, hogy a kampányidőszakban, azon belül is az aláírásgyűjtés időszakában csak egy jelölő szervezet szerepelt a TV2 jelzett hírműsoraiban, más jelölő szervezetek kampányeseményeinek (esetleg valós programjuk) említésére egyáltalán, még utalásszerűen sem került sor.
Az ítéletbe az áll, a bíróság pusztán azt kívánja meg a TV2-től, hogy kampányidőszakban legalább utalásszerűen említésre kerüljön, hogy más pártok is készülnek a választásokon való részvételre, és más pártoknak is van elképzelésük mandátumszerzés esetén.