Itthon hvg.hu 2019. április. 06. 14:07

Az LMP és a Jobbik beintett: "A kapzsiság győzött az elvek felett"

A kimaradó pártok szerint a többiek kizárólag pozícióval seftelnek.

Az LMP és a Jobbik közös közleményéből nem úgy tűnik, mintha bármelyik párt később csatlakozni akarna az MSZP-P-DK-Momentum összefogáshoz. Míg az utóbbi négy párt szombat délelőtt bejelentette a közös budapesti polgármester-jelölteket azzal, hogy még várják az LMP-t a tárgyalóasztalnál, addig a másik kettő úgy látja,

a kétharmad okozóival nem lehet leváltani a kétharmadot.

A kimaradó pártok budapesti elnökei és Puzsér Róbert főpolgármester-jelölt csapata szomorúan veszi tudomásul, hogy

Budapesten az MSZP és a DK tudatosan az ellenzék megosztására játszik. Nem beszélnek programról, nem egyeztetnek Budapest jövőjéről, hanem kizárólag pozíciókkal seftelnek. Ezzel ellehetetlenítik a teljes ellenzéki együttműködést.

Úgy vélik, a ma bemutatott jelöltekkel és a mögöttük álló pártszövetséggel nem lehet leváltani a Fideszt, hiszen épp ők okozták a kétharmadot, és

számos esetben a mai napig helyi szinten kollaborálnak a narancsuralommal. Ez a megállapodás nem a változást és nem az ellenzéki győzelmet szolgálja, hanem a parkolási maffiát és a korrupt szocialista világ túlélését.

Elkeserítőnek tartják, hogy ebben részt vesz a Momentum, szerintük a Momentunak inkább velük kellene szövetkeznie. A közleményt azzal zárják, hogy sajnálják, hogy a kapzsiság győzött az elvek felett.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.