Itthon hvg.hu 2019. március. 30. 18:24

Unokázós csalókat fogtak a rendőrök

Milliókat akartak ellopni idős emberektől.

Csalás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették Á. Richárdot a budapesti IV. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói, és indítványozták letartóztatását. Társát, Cs. Ildikót szintén kihallgatták, de őt nem vették őrizetbe – közölte a rendőrség.

A gyanúsítottak unokázós csalást követhettek el. Egy férfi még január 16-án délelőtt, magát orvosnak kiadva, felhívott egy nőt, akivel közölte, hogy a fia kórházban van, mert balesetet szenvedett, és a kár rendezéséhez pénzre van szüksége. A telefonáló azt is mondta, hogy a pénzért egy rendőr megy majd. Az asszony a lakására érkező férfival átvételi elismervényt akart aláíratni, valamint kérte, hogy mutassa meg az igazolványát is. Erre a férfi elmenekült a helyszínről.

Fél órával később egy férfi szintén balesetre hivatkozva felhívott egy idős férfit, akitől pénzt kért. A férfi hitt a telefonálónak, majd átadott több mint kétmillió forintot a lakására érkező fiatalembernek, aki rendőrként mutatkozott be.

E férfiak egyikét azonosította a rendőrség a 39 éves budapesti Á. Richárdként. Csütörtökön fogták el Csepelen. Még aznap délelőtt fogták el XV. kerületi lakásában a 33 éves Cs. Ildikót is, aki 2018. október 3-án délelőtt kétmillió forintot vett át egy idős asszonytól, miután egy férfi a fiának kiadva magát pénzt kért arra hivatkozva, hogy tartozás miatt fogva tartják.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.