Itthon hvg.hu 2019. március. 11. 11:46

Egy éve tart a nyomozás Semjén svéd vadászatának ügyében

Az ügyészség most annyit közölt, senkit nem terveznek kihallgatni Magyarországon.

Lassan egy év is eltelt, de még mindig nem zárták le a nyomozást a svéd hatóságok Semjén Zsolt nagy port kavart, helikopteres vadászatának ügyében – értesült a hvg.hu. A magyar miniszterelnök-helyettest, a KDNP elnökét egy helyi gazda áprilisban vádolta meg azzal, hogy egy háziasított állatnak számító rénszarvast lőtt ki.

Az ügyben a rendőrség is nyomozni kezdett, majd átadta az ügyészségnek, mely utoljára tavaly novemberben nyilatkozott. Mivel az esetről azóta sem lehetett hallani, ismét rákérdeztünk, hogy áll a nyomozás.

Érdeklődésünkre a svéd ügyészség ismét megerősítette, hogy a nyomozás még mindig tart, de a titoktartás miatt egyéb részletet nem árulhatnak el. A főügyész még annyit tett hozzá, hogy a nyomozás jelenlegi állása szerint senkit nem terveznek kihallgatni Magyarországon, és „senkit nem értesítettek esetleges bűncselekmény gyanújáról”.

Semjén Zsolt több éve zajló svédországi vadászatairól az azóta megszüntetett Magyar Nemzet számolt be. A politikus azt mondta, mivel vadászként, nem parlamenti képviselőként kapott lehetőséget többmilliós értékű külhoni vadászataira, ezért nem is kellett bevallania azokat képviselői vagyonnyilatkozatában.

Semjén svédországi kalandjáról itt olvashatnak további részleteket.

Hirdetés