Szabó Gábor pártigazgató nem tippel, mennyire reális az a forgatókönyv, hogy felszámolási eljárás indul a Jobbik ellen. Vészhelyzetben ugyanis felelőtlenség tippelni szerinte.
Szombaton zárt ajtók mögött tart rendkívüli kongresszust a Jobbik, a téma és az apropó az újabb ÁSZ-büntetés, illetve a körülötte kialakult helyzet. Erről korábban a hvg.hu oldalán azt írtuk, a helyzet annyira komoly, hogy megszűnhet a Jobbik. Ugyanis az új büntetés sem kis tétel, több mint 270 millió forintos.
Most a Népszava azt írja, ha a Jobbik nem kap részletfizetési lehetőséget, akkor nem csupán az EP-kampányra nem marad semmi pénze, az adóhatóság felé sem tudja törleszteni a parlamenti választás előtt kiszabott másik számvevőszéki büntetés miatt fennálló tartozását. Ráadásul a Jobbik még a Magyar Postának is tartozik 50 millió forinttal.
Szabó Gábor pártigazgató a lapnak azt mondta, vészhelyzetben nem tippel, mennyire reális annak a lehetősége, hogy felszámolási eljárás indul ellenük. Pontosította ugyanakkor Sneider Tamás pártelnök szavait, a Jobbik hivatalosan múlt hét csütörtökön, február 14-én vette át az Állami Számvevőszéktől a 136 millió forintos tiltott párttámogatás megállapítására vonatkozó határozatot. A döntést megalapozatlannak tartják, de nincs fellebbezési lehetőség. 15 napja van arra a pártnak, hogy befizesse a 136 milliót, büntetésként pedig ugyanennyi állami támogatástól is elesik – így jön ki az említett 270 millió.
Az előző, 662 milliós büntetés felét már levonta a Magyar Államkincstár, másik felének törlesztésére negyedévente 40-50 milliót fizetnek ki, a Jobbik februártól két éven keresztül havi 14,5 millió forintot fizet az adóhatóságnak.
Szabó a napilapnak most azt mondta:
Ha egyetlen napot is késünk, akkor az összeg egyben behajthatóvá válik.
Csak épp nincs sok vagyona a pártnak jelenleg. A Jobbik tulajdonában egyetlen iroda van a budapesti Villányi úton, a többit bérlik. „Laptopok, mobiltelefonok, zászlók és zászlórudak, esetleg poharak” – mondta Szabó, miket lehet még vagyonként elvenni a párttól.